Élet-Stílus

Végérvényesen megváltoztak a hamburgerfogyasztási trendek

Az utóbbi években a hamburgert fogyasztók körében járványként kezdett terjedni az a szemlélet, amely szerint a burgerek legfeleslegesebb részei a húspogácsát körülölelő bucik. Sokan félre is teszik őket azzal az indokkal, hogy csak elrontják az egyébként jól elkészített hús élményét.

Bár én személy szerint nem értek teljesen egyet ezzekkel a megváltozott hamburgerfogyasztási trendekkel, de el tudom fogadni, hogy elindult egy folyamat, amelynek a végén a világ hamburgerei valami hasonlóan fognak kinézni.

Igen, ez a kép pontosan az, aminek látszik, vagyis egy olyan hamburger, ami húsbucikból áll és közte csak paradicsom, sajt és szósz van. Az elsőre bizarrnak tűnő kreálmányt a japán Shake Tree tette fel az étlapjára, és mint kiderült, jól éreztek rá a közízlésre, mivel rövid idő alatt az étterem egyik legkedveltebb fogásává vált a húsburger.

Ami talán a legmeglepőbb, hogy a nem mindennapi húsélmény nevetségesen kevésbe kerül a tokiói étteremben. Egy ilyen burgerért 1450 japán jent, vagyis átszámítva nagyjából 3700 Ft körüli összeget kell fizetnünk, ami összehasonlítva a budapesti hamburgerezők áraival, erős középmezőnynek számít.

Érdekes, de annak ellenére sem drágul sokkal a burger, hogy egy ilyen menü elkészítésekkor drasztikusan megnövekszik a felhasznált hús mennyisége. Apropó mennyiség, aki szeretné, kérheti az ebédjét duplahússsal is, ilyenkor a két húsbuci közé kapunk egy harmadik húspogácsát is.

Kíváncsiak vagyunk, hogy ti mit gondoltok a japán hústoronyról, nyilván mindenki megkóstolná, de lenne egy fontos kérdésünk.

A válaszaitokat írjátok meg nekünk kommentben!

Ennétek rendszeresen a japán húsburgert?
Igen, imádom a húst, le a bucival!
Nem, ez már túl sok nekem, ráadásul semmi bajom a bucival.
Kirántanám az egészet!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik