Élet-Stílus

Együttalvás közben véletlenül megölte 18 napos babáját, emberölés miatt felel

csecsemő (Array)
csecsemő (Array)
A 25 éves floridai nőnek már a második gyermeke halt meg ugyanúgy.

Emberölés vádjával indítottak eljárást a floridai hatóságok egy 25 éves anyuka ellen, 18 napos kisfia halála miatt, aki egy együttalvás közben vesztette életét – jelentette a helyi sajtó. Erin Piche-Pitts a beszámolók szerint úgy aludt el, hogy csecsemője a karjaiban volt, és alvás közben ráfeküdt, és ezzel megfojtotta.

A nőt kedden tartóztatták le a helyi hatóságok, és súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indítottak eljárást ellene. A rendőrség szerint a nőt többször is figyelmeztették különböző állami gyermekvédelmi szervezetek és családtagok az együttalvás veszélyeire, így nagyon is tudnia kellett, hogy milyen veszélyekkel jár együtt aludni egy kisbabával. Így eljárást lehet ellene indítani a gyerek halála miatt.

Piche-Pitts első gyermeke is hasonló körülmények között halt meg, még 2009-ben. A kislány 13 napos volt, amikor életét vesztette. A beszámolók szerint az anyuka szoptatta a gyereket, amikor elaludt, és arra ébredt, hogy a kicsi nem lélegzik. Halála okának a fulladást állapították meg, de az akkori esetet balesetként könyvelték el a hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik