Élet-Stílus

Gyerektartás kifizetésére akarták kötelezni a spermadonort

Az amerikai férfi egy leszbikus párnak segített, hogy lehessen gyerekük. Majd az állam arra akarta kötelezni, hogy pénzzel segítse a kislány felnevelését.

Jogilag nem számít a gyerek apjának, és így nem kötelezhető gyerektartás kifizetésére egy kansasi férfi, akinek spermáját felhasználva esett teherbe egy leszbikus nő – döntött egy bíró az amerikai Kansas államban. William Marotta még 2009-ben, egy netes hirdetésre válaszolva segített gyerekhez egy leszbikus párt, akik később szakítottak, és az anya állami segélyre szorult.

A férfit nem a nő, hanem a kansasi gyerekvédelmi hatóság perelte be, ami a gyereknevelési segélyt fizette az anyukának. Azt akarták elérni, hogy ne ők állják gyerektartást, hanem Marotta, mint a gyerek apja.

A kansasi törvények szerint jogilag nem tekinthetőek szülőnek a spermadonorok, akik egy orvosnak adják le spermájukat, mesterséges megtermékenyítésre. Az állam érvelése szerint Marotta számít a gyerek apjának, mivel a nő nem orvosi segítséggel esett teherbe. A megtermékenyítést a két nő otthon végezte el, egy injekcióval.

A bíróság mostani döntése szerint azonban gyerek másik szülőjének az a nő számít, akivel az anyuka együtt volt, amikor teherbe esett és megszülte gyermekét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik