Élet-Stílus

Ezt a cicát 9 nap után sikerült kimenteni a pokolból

Fat Boy-t 9 nap után sikerült lehozni egy hatalmas villanypózna tetejéről, a macska addig étlen-szomjan, mindeféle időjárási viszontakságok között volt kénytelen túlélni.

A legtöbben, ha azt mondjuk, hogy pokol, valami mély, sötét, kietlen, esetleg kilátástalan hely, helyzet jut eszébe. Pedig a pokol lehet magasan is, mint például hatalmas villanypózna teteje. A fekete-fehér foltos cica a californiai Fresnóban menekült fel a póznára, ahonnan aztán nem tudott lejönni, sőt, egyre magasabbra szorult. Fat Boy-t végül kedden, kicsivel több mint 9 nap után sikerült lehozni a magasból.

Az állat gazdája, Andrew Perez a helyi Fresno Bee-nek elmondta, hogy nem tudja, hogyan kerülhetett fel a macska a póznára, de szerintük a szomszéd kutyája ijeszthette meg. Elmondása szerint ők csak annyit vettek észre, hogy hiába szólítják a Fat Boy-t, csak a halk nyávogását hallják.

Mikor Perezék végre észrevették, hogy merre jár a nagy bajba jutott cica, rögtön hívták a tűzoltókat, valamint az elektromos társaság embereit, akik utólag elmondták, jól tették, hogy nem próbálták meg maguk lehozni a macskát, mivel a magasfeszültségű vezetékek miatt akár tragédia is történetett volna.

Huffington Post

Ajánlott videó

Olvasói sztorik