Élet-Stílus

Őszi divat: felnőtt férfiként is lehet kreatívan öltözni

Sorozatunk első részében főleg fiatalabbakat mutattunk nektek, ezért arra gondoltunk, ebben a posztunkban a stílusosan öltözködő középkorúakra összepontosítunk. A fotózás alatt sokkal könnyebb dolgunk volt, mint amire először gondoltunk: nem kellett sokat várnunk arra, hogy olyan férfiakkal találkozzunk, akik nem csak jól öltözöttek, de magabiztosságot is sugároznak.

Mert bizony hiába nem akarjuk, a szettünkkel üzenünk a külvilágnak. Információkat küldünk arról, mennyire vesszük komolyan a környezetünket, saját magunkat és hogy miként érezzük magunkat a bőrünkben. Biztos veletek is előfordult már, hogy amikor rossz kedvetek volt, magatokra vettetek valamilyen egyszerű és egyszínű ruhát, amikor viszont – például egy hosszabb szabadság után – jobb lábbal keltetek fel, akkor feltúrtátok a szekrényt a színek és vidámabb ruhadarabok után.

Néhány általános tipp, ha nem tudjátok, merre induljatok:

  • Színek közül a kék és a barnás-bézses árnyalatok mindenkinek jól állnak, a fekete helyett pedig izgalmasabb alternatíva a szürke.
  • Ezeket aztán tetszés szerint ki lehet egészíteni valamilyen feltűnő (piros, zöld vagy éppen sárga) sállal, táskával vagy sapkával.
  • Nadrágok közül a skinny, azaz lábra tapadó fazon keveseknek áll jól, helyette válasszatok slim (lábkövető) vagy straight (egyenes szárú) fazont. Érdemes a boltokban többet is felpróbálni, mert sajnos az egyes üzletek eltérően értelmezik a kategóriákat.

Most pedig következzen két izgalmas szett – segítségül odaírtuk, mit hol szerzett be a két férfi,  de ha találtok hasonlót a kedvenc üzletetekben, természetesen helyettesíthetitek azzal.

Tibornak a dzsekijére figyeltünk fel: a barna darabot feldobja a szőrmegallér, ami az irhával együtt most egyébként is nagy trend.

Dzseki: Sør | Farmer: Levi’s | Cipő: ECCO | Sál: GEOX

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Tamást azért fotóztuk le, mert tökéletesen megmutatja, hogy a kék és a bézses árnyalatok nemcsak külön, de együtt is tökéletesen működnek. Ráadásul mindegyikből több tónust is visel, így az összeállításnak köze sincs az unalomhoz. mégsem „túl színes”.

Nadrág, zakó, sál: Boggi | Cipő: Bugatti

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik