Élet-Stílus

Néhány indiáncsalád még nem találkozott a civilizációval, de az mégis az életükre tör

Különleges fényképek láttak napvilágot egy olyan Amazonas-beli törzsi közösségről, akik még nem találkoztak a modern civilizációval. A légi felvételeket a yanomami őslakók területe fölött készítették Észak-Brazíliában, közel a venezuelai határhoz. A képeken egy úgynevezett „yano” – egy kerek, középen nyitott, nádfedeles épület – látható. Ezek mindegyikében egyetlen nagycsalád él, itt alszanak, itt gyújtanak tüzet és itt tárolják az élelmet is.

Ez a társadalmi elrendeződés azt is jelenti, hogy a yanomami közösségek, bár egy törzshöz tartoznak, sokszor egymással sem tartják a kapcsolatot, és vannak köztük olyan családok, amelyek még nem találkoztak a civilizációval. A törzs lélekszámát összesen 35.000 főre becslik, és vadászattal és gyűjtögetéssel tartják fenn magukat.

Az alapján, amit eddig tudunk erről a népről, úgy tűnik, hogy több mint ötszáz féle növényt használnak fel különböző célokra. Ezt az évezredek alatt összegyűjtött tudásukat a Survival International, az őslakosok jogait képviselő szervezet pótolhatatlannak nevezte.

Fotó: Getty
Fotó: Getty

A most felfedezett, körülbelül százfősre becsült közösséget azonban veszély fenyegeti: az illegális aranyásók egyre jobban leszűkítik a területüket. Bár hivatalosan a yanomami őslakosok 9,6 millió hektáros területét a kormány védi, ez nem nagyon rettenti el a bűnözőket. A kívülállók sokféle fenyegetést jelentenek az őslakosokra: nemcsak az erőszak a gond, hanem az élőhelyük lerombolása is, illetve hogy olyan betegségeket kaphatnak el tőlük, mint például a maláriát, amellyel szemben nem tud védekezni az immunrendszerük.

Davi Kopenawa, a Yanomami jogok képviselője és egyébként a törzs egyik sámánja szerint:

„Az aranyásók olyanok, mint a termeszek. Állandóan visszajönnek, és nem hagynak minket békén. Meg kell védeni a helyet, ahol ezek az indiánok élnek, halásznak, vadásznak és növényeket termesztenek. Az egész világnak tudnia kell róla, hogy ők ott élnek az erdejükben, és a hatóságoknak is tiszteletben kell tartani a jogukat, hogy ez továbbra is így maradjon.”

A Survival International bármiféle kapcsolatteremtést ellenez. Azt mondják, hogy az őslakosok nyilakkal lövöldözik a fejük fölött elhaladó repülőket, menekülnek az idegenek elől és még azokat a törzstagokat is kerülik, akik bármilyen kapcsolatba kerültek a külvilággal. Szerintük maguknak az őslakosoknak kell kezdeményezni a kapcsolatfelvételt, már ha ők is akarják. A fotókon szereplő emberek nem tettek erre kísérletet.

Mindeközben azonban nagyjából 1000 aranyásó munkálkodik mindössze 35 kilométerre a yanomamik területétől. Valójában az új fotókat is olyan állami gépekről készítették, amelyek az illegális aranyásókat próbálták feltérképezni.

Fotó: Getty
Fotó: Getty

A korábbi találkozások a yanomamik és a külvilág között vérontásba torkolltak. 1993-ban, egy évvel azután, hogy a yanomamik területét elismerte a brazil állam, 16 őslakost, köztük egy kisbabát mészároltak le az aranyásók, és más incidensek is történtek.

A yanomamik jogvédő szervezetei azt kérik, hogy a kormány jobban szabályozza le, hogy ki férhet hozzá a területükhöz. A brazil kormány azonban a megszorítások miatt kénytelen csökkenteni a védelmen. Stephen Corry, a Survival International igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem „vadembereket” látunk ezeken a fotókon.

„Ez egy összetett társadalom, amelynek tiszteletben kell tartanunk a jogait. Nyilvánvaló, hogy teljesen jól elboldogulnak maguk is, és nincs szükségük azokra a dolgokra, amelyeket mi haladásnak és fejlődésnek nevezünk.”

Az aggodalom jogos: 1992 előtt, mikor az őslakosok területét védő törvény életbe lépett, gyakorlatilag az összes találkozás köztük és a civilizáció között azt jelentette, hogy az adott törzs megszűnt létezni. Meghaltak vagy nyom nélkül eltűntek.

„Mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a területüket, és hogy megadjuk nekik a döntés lehetőségét a saját jövőjükkel kapcsolatban” – ígéri Corry.

(The Independent)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik