Élet-Stílus

Téves számra küldött meghívót a nagyi, de az idegen szívesen részt vesz a vacsin

Családi Hálaadás-buli egy tök ismeretlen ember részvételével.

Amerikában hamarosan beköszönt az egyik legfontosabb ünnep, a Hálaadás. Ezen a hosszú hétvégén a közeli családtagok – gyakran messziről hazautazva – összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek, és elfogyasszák a hálaadásnapi vacsorát.

A Phoenixben élő Jamal Hinton a minap kapott egy SMS-t, amelyben nagymamája meghívja a családi vacsira.

Az egyetlen probléma az volt, hogy aki az üzenetet küldte, az nem az ő nagymamája, és nem is neki szánta. 

Erre csak több SMS után derült fény. Jamal először is furcsállta, hogy számára ismeretlen nevek szerepeltek a meghívóban:

A Hálaadási vacsora nálam lesz november 24-én délután 3-kor. Tudasd velem, hogy jössz-e. Remélem, mindannyian el tudtok jönni. Természetesen ez Amandára és Justinra is vonatkozik.”

Jamal erre csak annyit kérdezett vissza, hogy ki az SMS feladója.

A nagyid”

– állt az válaszban.

A fiú – mégis csak 2016-ot írunk – ezek után fényképet kért a feladótól, és a nagyi (aki nyilván még mindig azt hitte, hogy saját unokájával tárgyal) el is küldte a fotóját.

A srác válaszul átdobta a saját képét, és tudatta, hogy a hölgy nem az ő nagymamája. Majd megkoronázta a beszélgetést:

De azért én is kaphatok a vacsorából?”

Valószínűleg ő lepődött meg a legjobban a válaszon:

Persze, hogy kaphatsz. Ez a nagymamák dolga: mindenkit megetetnek.”

Jamal a Twitterre feltöltötte az egész üzenetváltást, a poszt – érthető okokból – őrült népszerű lett.

A BuzzFeed pedig kiderítette, hogy a nagymamát Wandának hívják, az egész család az arizonai Mesa városában lakik, és valóban szeretettel várják a tök ismeretlen Jamalt a családi vacsira.

És ha valakit érdekel, hogy ki Amanda és ki Justin: előbbi Wanda unokájának, Brandonnak (akinek valójában küldeni akarta az sms-t) a barátnője, Justin pedig Brandon öccsének a barátja. Most már ezt is tudjuk.

FRISSÍTÉS: Már a nagy találkozó is megtörtént:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik