Élet-Stílus

Elég hülye, aki november 11-e előtt online vásárol

November 11-e a legtöbb ember számára egy átlagos pénteknek ígérkezik. Van azonban egy egyre nagyobb réteg Magyarországon is, aki felfedezte magának az Aliexpress-t és már tavaly november 12-e óta ezt a napot várja: az oldal ilyenkor ugyanis szó szerint extrém akciókkal készül.

Bár a sok egyes miatt (11.11) Single’s Day-nek, azaz egyedülállók napjának is nevezik ezt a pénteket, természetesen nemcsak azok járnak jól, akiknek nincs barátjuk vagy barátnőjük. Csak hogy el tudjátok képzelni, mekkora volumenű dologról van szó, elmondjuk, hogy ezen a napon tavaly

  • az összes, Kínában leadott netes rendelés 80 százaléka az Alibaba/Aliexpress oldalakhoz tartozott,
  • percenként 120 ezer rendelés született,
  • az első órában a rendelések háromnegyede mobilon született,
  • 12 órába telt, hogy megdöntsék a 2014-es rekordot – ami egyébként 9,3 milliárd dollár volt , azaz  kicsivel több mint 2500 milliárd forintnak felel meg.

Összehasonlításképp: Magyarország egész éves költségvetése ennek csak az ötszöröse.

Az ötlet 2009-ből és az Alibaba vezérigazgatójától, Daniel Zhangtól származik, akinek nem titkolt (és nem is meglepő) szándéka az volt, hogy fellendítse kicsit az online eladásokat, írja a Fortune. Ez annyira jól sikerült, hogy tavaly egyedül nagyobb forgalmat hozott, mint a hálaadás, a black friday és a cyber monday együttvéve – a vásárlások kétharmada pedig mobilról érkezett.

Itthon is szeretik

Butaság azt gondolni, hogy ez csak a kínaiak ünnepe: elég arra gondolni, hogy tavaly több mint 40 ezer kereskedőtől és 30 ezer márkától lehetett vásárolni – ezeknek egy része pedig, a vásárlókhoz hasonlóan, külföldi volt. A kapcsolódó Facebook-csoportokban már hetekkel ezelőtt beindul az izzás – nincs ez másképp a magyarokkal sem. És hogy mire fel ez a nagy őrület?

Abból a szempontból nem meglepő az 50 százalékos kedvezményért tolongás, hogy itthon a glossy magazinok 20 százalékos kuponjai miatt is kilométeres sorok születnek a plazákban.

Az elmúlt évek statisztikái alapján főleg a műszaki cikkek fogynak ilyenkor, de hatalmas a kereslet a ruházati termékek iránt is – azon belül a sportcipők- és felszerelések népszerűek igazán. Nagyon ne lepődjünk meg – főleg annak fényében ne, hogy ilyenkor nem ritka, hogy egy menő fehér blúzhoz 13 dollárért, azaz kicsivel több mint 3 ezer forintért lehet hozzájutni, és a csipkés, illetve a most divatos félvállas felsőért sem kell sokkal többet fizetni.

Fotó: Aliexpress.com
Fotó: Aliexpress.com

KISOKOS

Hogy lehet részt venni?

Az Aliexpress oldalán Facebook-fiókkal vagy email címmel lehet regisztrálni, ráadásul ha most készítünk fiókot, és minden nap az első tízezer között vagyunk, akkor kapunk egy ötdolláros (1300 forintos) vouchert is. A legtöbb terméket ingyen szállítják Magyarországra (igen, úgy is, hogy a termék nem kerül többe mondjuk száz forintnál), arra azonban ügyelni kell, hogy nem két nap alatt, de még csak nem is egy héten belül fut be: bár előfordul ilyen, de azért inkább az egyhónapos várakozások jellemzőek.

Karácsonyi ajándékot tehát csak úgy rendeljetek, hogy van B tervetek arra az esetre, ha nem érkezik meg szentestéig. Pláne úgy, hogy most rajtatok kívül még több millióan nyomnak a Rendelés gombra.

Aznap derül csak ki, hogy mit lehet megvenni akciósan?

Bár minden termék még nem került fel, de van egy aloldal, ahol lehet nézelődni, és megnézni, hogy nagyjából mire lehet számítani. A Xiaomi Mi5S telefonok például 47 ezerrel kerülnek majd kevesebbe, de férfias órákat is kapni potom 20 dollárért, azaz 5600 forintért. Érdemes egyébként 11-e előtt is nézelődni: november 8-tól már ajándékkártyákat is lehet venni féláron, így kétszer annyit költhetünk pénteken.

Ne hagyjátok nap végére!

A legtöbb termékből ugyanis darabszám-korlátozás van: az említett telefonokból például összesen 1000 darab lesz elérhető.

Ugye nem átverés?

Dehogy. A rendelések ugyanúgy megérkeznek, mint az év másik 364 napján, ha pedig nem, akkor a Magyar Postánál vagy az eladónál lehet észrevételt tenni, aminek a legtöbbször az a vége, hogy visszautalják a vételárat.

Hogy készüljek?

Először is regisztráljatok az oldalon, aztán ha megvagytok, töltsétek le a mobilalkalmazásokat is, hátha a tömegközlekedésen vagy a mosdóban jut eszetekbe, hogy ma van a nagy nap. Az AppStore-ban itt, a Google Play-ben pedig itt találjátok az appot. És persze szóljatok a barátoknak/ismerősöknek, ne ti legyetek a szarfejek, akik két nappal az akció után újságolják el, hogy milyen jó üzletet kötöttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik