Élet-Stílus

Egy brit házaspár feladta az unalmas életét, hogy egy magyar tanyára költözhessenek

Julia Pryke és Gareth Shone egy nap arra ébredtek, hogy elviselhetetlenül unalmasnak találják az életüket az angliai Berkshireben. A pár úgy döntött, hogy nagy kalandba kezdenek, és elköltöznek Angliából. Elkezdtek olyan otthonokat keresni, amelyeket ki tudnak hozni 5 ezer fontból, vagyis közel 1,8 millió forintból.

Pryke és Shone így találtak rá Magyarországon egy tanyára

amelyet meg tudtak szerezni mindössze 3 ezerből, a maradék 2 ezret pedig elköltötték a ház és a hozzátartozó épületek felújítására. A házaspár a saját elmondása szerint boldogabban él, mint eddig bármikor a Somogy megyei Gadácson, ahol naponta összesen 6 fontból, azaz alig több mint 2000 forintból élnek ketten.

Julia korábban forábban fodrászként dolgozott, míg a párja, Gareth cipészként kereste a kenyerét. Mindketten a biztos megélhetésüket adták fel azért, hogy Magyarországon éljenek. Miután megvették a ramaty állapotban lévő tanyát

a saját kezükkel láttak neki a felújításnak.

A Daily Mail tudósításában külön kiemelik a pottyantós vécét, amelynek a működését részletesen el is magyarázzák, mivel náluk kevés hasonló megoldás működik már a mindennapokban. A napi költségeikről elárulták, hogy azért tudnak ilyen keveset költeni naponta, mert a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt, amire szükségük van, maguknak termelik meg a saját kertjükben, valamint tartanak csirkéket és nyulakat is a háznál.

Nehéz kezdet

A pár elmesélte, hogy a kezdet volt a legnehezebb, mikor megérkeztek a tanyára és hirtelen azt sem tudták, hogy minek a renoválásba kezdjenek bele először. A párt meglátogatta a Channel 5 nevű csatorna, akik videós riportot is készítettek a párról.

Íme a forgatáson készült fotók, így él két angol egy Somogy megyei tanyaságban:

Egy brit házaspár feladta az unalmas életét, hogy egy magyar tanyára költözhessenek 1
Channel 5/Daily Mail
Egy brit házaspár feladta az unalmas életét, hogy egy magyar tanyára költözhessenek 2
Channel 5/Daily Mail
Egy brit házaspár feladta az unalmas életét, hogy egy magyar tanyára költözhessenek 3
Channel 5/Daily Mail
Egy brit házaspár feladta az unalmas életét, hogy egy magyar tanyára költözhessenek 4
Channel 5/Daily Mail
Egy brit házaspár feladta az unalmas életét, hogy egy magyar tanyára költözhessenek 5
Channel 5/Daily Mail

A teljes adás a Channel 5 nevű brit csatornán volt látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik