Élet-Stílus

Egész nyáron füvet nyírt a tinédzser, hogy sírkövet csináltathasson apjának

24.hu
24.hu

2016. 11. 02. 13:36

…akivel soha nem találkozott.

Brandon Bakke 11 éves, az észak-dakotai Fargóban él. Kiskorában nevelőszülők vették magukhoz, biológiai szüleivel sosem találkozott.

Egyre többet érdeklődött vér szerinti apjáról, így nevelőanyja nyomozásba kezdett. Megtalálta Brandon testvérét, Tiffanyt a Facebookon, és tőle megtudta, hogy az apuka, Terrence tavaly, 56 éves korában meghalt.

Brandon szomorúan fogadta a hírt, hogy már sosem lesz lehetősége találkozni apjával, úgy döntött, hogy legalább elutazik Chicagóba a sírjához. A Facebookon megismert lánytestvér jelezte: szívesen elkíséri őt, de tudnia kell, hogy

apjának még sírköve sincs, mert a családnak nem volt rá pénze.

A Todaynek nyilatkozott a fiú nevelőanyja, Brandy Bakke, aki elmesélte, hogy a fiú a fűnyírással keresett 175 dollárját szerette volna felajánlani erre a célra, de kiderült, hogy a sírkő elkészítése ennél jóval drágább.

Így Brandon ismét fűnyírást vállalt kertekben, sőt egyéb munkákat is elvégzett, hogy összegyűjtse a szükséges összeget. 400 dollárt keresett, majd megrendelte a sírkövet.

Amikor a sírkövesek megtudták a háttértörténetet, ingyen elvállalták a munkát. Brandon egy tányért átnyújtó kezet terveztetett a sírra, mivel megtudta, hogy az apja sok hajléktalan ember étkeztetéséhez járult hozzá. Október végén a fiú találkozott vér szerinti rokonaival és egy megható szertartás keretében

együtt elbúcsúztatták az apját, akivel soha nem találkozott, de aki – Brandon reményei szerint – most büszke lenne, hogy ilyen fia van.

Brandon úgy döntött, céget alapít: hólapátolással és fűnyírással fog foglalkozni, és a bevétel jelentős részéből olyan családokat támogat majd, akik nem tudják finanszírozni elhunyt szeretteik temetését.

 

 

Kiemelt fotó: Brandy és Brandon Bakke. Forrás: Facebook

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.