Élet-Stílus

A McDonald’s-nek Amerikában saját egyeteme van

A neve ezek után nem is annyira meglepő: igen, Hamburger University.

Az ötvenöt éve alapított Hamburgeregyetem ma a Chicagótól néhány kilométerre nyugatra fekvő Oak Brookban terül el, ötvenöt évvel ezelőtti alapítása óta pedig kapuját már több, mint nyolcvanezer éttermi menedzser, középvezető, vagy épp McDonald’s étterem-tulajdonos hagyta el, de ez idő alatt természetesen az intézmény is sokszorosára nőtt, hiszen a tanítás 1961-ben még egy illinois-i étterem alagsorában kezdődött, ma pedig egy tizenkét hektáros alapterületű intézmény fogadja a milliárdos franchise berkein belüli karrierépítésre vágyókat, ahol tizenhárom tanterem, egy háromszáz fős nagy előadó, tizenkét interaktív, csoportmunkát lehetővé tévő terem és három tankonyha is található.

Hamburger University

A Hamburgeregyetemen ma huszonnyolc nyelven folyik a tanítás, az anyag egy része pedig az alapító Ray Croc 1984-es halála előtt rögzített videokazetták anyagával történik.

6778044306_0647af755d_b

A központi campus mellett immár a világ nyolc másik pontján is léteznek hasonló intézmények, így Tokióban, Londonban, Sydney-ben, Münchenben, Sao Pauloban, Sanghajban, sőt, tavaly Moszkvában is megnyitották az orosz kiképzőközpontot.

6778043904_45ab2cc64f_b

Az egyetemek közös ismertetőjegye, hogy mindegyikükbe sokkal nehezebb bejutni, mint az Oxfordba, vagy épp Cambridge-be: Sanghajban és Oak Brookban például a jelentkezőknek alig egy százalékát veszik fel, míg ugyanez az arány Oxfordban 18, Cambridge-ben pedig 20,8 százalék.

Kemény munka tehát eljutni a hamburgerológiai diplomáig, de ez természetesen korántsem fontos, hiszen a Hamburgeregyetemen elvégzett tárgyakért szerzett kreditpontokat egyedül az Egyesült Államokban több, mint ezerhatszáz egyetemi szakon fogadtathatjuk el, így ha mégsem tetszik a légkör, egészen nyugodtan dobbathatunk máshová anélkül, hogy újra a semmiből kellene kezdenünk egy képzést.

Fotók: Ray Krebs és McDonaldsCorp/Flickr

Ajánlott videó

Olvasói sztorik