Élet-Stílus

Tíz év után végre jön a világ legszebb természetfilm-sorozatának folytatása

És megint a nyugtató hangú David Attenborough lesz a narrátor, sőt, úszó lajhárokkal is találkozhatunk majd benne!

2013-ban ugyan már bejelentették a BBC által 2006-ban elkészített Bolygónk, a Föld (Planet Earth) folytatását, idén februárban pedig kiderült, hogy ismét a legendás David Attenborough ül majd a narrátor székében, de az ígéretek mellé sem premierdátum, sem trailer nem járt.

Most ellenben végre megérkezett a várva várt egyperces ajánló, melyet látva egészen biztosak lehetünk benne, hogy a természetfilmek iránt egyáltalán nem rajongók újra szájtátva, és a fotelbe bilincselve fogják nézni az újabb hat epizód képsorait, köztük a meglepően viccesen úszó lajhárokat:

Az első évad is HD-ben forgott, így óriási nyomást adott az óriási felbontású tévék és lejátszók piacának, de most ezen a téren is továbbléptek, hiszen a részek immár 4K-ban forogtak.

A négy éves forgatás során a stáb hatvannégy országban járt, és drónok egész sorát is használta, így tényleg semmiféle kételyünk sincs a minőséggel szemben. A megjelenésig ajánljuk az eredeti Planet Earth-sorozat tizenegy epizódját, vagy a paradicsommadarak násztáncát:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik