Élet-Stílus

“Inkább a férfimosdót használom, ott még soha nem ért atrocitás”

Annak ellenére, hogy sokkal nagyobb problémákkal is küzdünk, valamiért még 2016-ban is zavarja az embereket az, hogy ki melyik mosdót használja. A Frisky ennek és egy közelmúltbeli történet (a biztonsági őr kitessékelt valakit a mosdóból, mert nem hitte el, hogy nő) apropóján hét olyan nőt kérdezett meg, akiknek volt már összetűzése amiatt, hogy túl férfiasan néznek ki. A történetekből kiderül, nemcsak a transzneműek részesei a megalázó jeleneteknek, hanem leszbikus nők is.

Danielle, 32 éves

A nő a Frisky-nek elmondta, 2014-ben jött elő transznemű nőként, mivel azonban nem szedhet hormonokat, nagyjából ugyanúgy néz ki, mint előtte. Egyik kedvenc éttermében volt, amikor először használta volna a női mosdót, az egyik pincérnő viszont felhívta a figyelmét, hogy a férfiaknak szánt mellékhelyiség a másik oldalon van. Hiába mondta el neki, hogy ő transznemű, az hajthatatlan volt, és csak annyit mondott: „Arra, legyen kedves!”.

Sokkal rosszabb is lehetett volna amúgy. Most azt csinálom, hogy még otthon elmegyek mosdóba indulás előtt és figyelek arra, hogy mennyi folyadékot iszom az éttermekben. Csak vészhelyzetben használom a mellékhelyiségeket, vagy akkor, ha nincsen külön női és férfi. Utálom, hogy valakinek tetőtől talpig nőiesnek kell lennie, vagy ruhát, esetleg szoknyát kell viselnie ahhoz, hogy a női mosdót használhassa csak azért, mert az ajtón lévő kis piktogram is azt mutatja.

– mondta Danielle, majd hozzátette, hogy sokkal többet vásárol online, mint az incidens előtt.

LJM, 34 éves

LJM-nek több emléke is van. Az egyik 4-5 éves korában történt meg vele: a McDonald’s mosdójában várakozott az édesanyjára, és mivel rövid haja volt, farmert és baseball sapkát viselt, így az egyik nő azt hitte, kisfiú. „Nem szabadna itt lenned, ez a női mosdó” – mondta neki, de mire az édesanyja odaért volna, hogy a védelmébe vegye, eltűnt.

A másik történet egészen friss. Egy klubban randevúzott, az alkalomra pedig öltönyt húzott fel. Akkor is rövid haja volt, ezért amikor a mellékhelyiség után érdeklődött, az egyik alkalmazott a férfiaknak szánt mosdóhoz vezette. Ebből nem csinált ügyet és átsétált a nőihez, de amikor végzett, az előtérben egy nő üvöltözni kezdett vele, hogy rossz szobában van és menjen kifelé. Nem izgatta fel magát, kezet mosott és otthagyta.

A tapasztalataimat, illetve a reakciókat valahova az udvariatlanság és a nemem tényleges félreértése közé tenném. Gyakran előfordul, hogy emiatt inkább a férfimosdót használom, ott még soha nem ért semmilyen atrocitás

– mondta.

Victoria, 34 éves

A legtöbbször megbámulnak a női mosdóban, szóval ezen már nem is idegesítem fel magam. Egy Kaliforniában történt eset viszont nem hagy nyugodni. A női mellékhelyiség felé igyekeztem, amikor egy nő utánam kiabált: „Hé, haver, az a hölgyeknek van!”. Ezután hiába közöltem vele, hogy én is az vagyok, csak ugyanezt ismételte.

– mesélte a Frisky-nek a Livin’ and Lovin’ in NYC, szex témájú podcast házigazdája. Hozzátette: őt nem az zavarja, hogy pasinak nézik, hanem az, hogy akkor sem állnak le, amikor elmondja, hogy ő egyébként nő. „Nem az a baj, hogy eltévesztik a nemem, hanem maga a gondolat, hogy bárkit is aggodalommal tölt el az, ha egy lány fiúsan néz ki” – mondta.

A participant poses on the stage during the Miss Trans Star International beauty pageant in Cornella de Llobregat on September 18, 2016. / AFP PHOTO / PAU BARRENA
Transznemű szépségverseny Spanyolországban.

Cris, 26 éves

Cris autós kiránduláson volt, amikor egy mosdóban éppen a kezeit mosta. Belépett egy nő, majd hirtelen elnézést kérve kiszaladt. Később visszajött, bedugta a fejét, megbámulta, majd bearaszolt a helyiségbe. Nem fordított hátat, szinte a falhoz tapadva ment be a fülkébe.

Túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy bocsánatot kérjek azért, hogy ott voltam. Utólag egyébként örülök, hogy nem tettem meg!

– mondta.

Sam, 31 éves

Samnek is több története van. Régebben néhány részeg lány hátulról megpaskolta a vállát, majd elmondták neki, hogy rossz mosdó felé tart. Amikor megfordult, „Ó, bocsi, hagyjuk!” felkiáltással otthagyták. Nemrég egy munkahelyen, ahol helyettesített, éppen a kezeit mosta, amikor egy nő berontott, majd meglátva őt, hangosan megkérdezte, hogy jó helyen van-e.

Azért esett rosszul, mert egyébként egyáltalán nem gondolom magam annyira férfiasnak. Később eszembe jutott, hogy mit élhetnek át a transzneműek minden nap

– mondta.

Biz, 27 éves

Biz New Yorkba költözése előtt egy ohiói kisvárosban élt, ahol a helyi bevásárlóközpontban dolgozott. Elkeserítette, hogy minden egyes nap legalább egy nő próbálta neki elmagyarázni, hogy rossz mosdóban van.

Heti ötven órát dolgoztam abban a plazában, az étterem logózott egyenruháját viseltem. Mit gondoltak? Hogy majd rossz helyre megyek be?

– mesélte Biz, majd hozzátette, a legrosszabb az, hogy bár ez gyakran megtörtént, soha nem érezte magában az erőt arra, hogy megvédje magát.

Még ha úgy is nézek ki, mint egy 16 éves fiú, akkor is egyértelmű, hogy nem vagyok az. És ha nem is lenne, akkor sem értem, miért zavar bárkit is, hogy egy női mosdóban vagyok.

– tette hozzá.

Képeink illusztrációk, a fejlécfotó pedig egy transznemű szépségversenyen készült Izraelben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik