Élet-Stílus

Viselhet-e Jézus farmert?

Betiltották Litvániában a Kalinkin divatcég egyik reklámkampányát, az azt szervező céget, a Sekmadienis UAB-t pedig 2000 litasra (közel 180 ezer forintra) büntették, még 2012 novemberében. Az indoklás szerint, a hirdetések tiszteletlenül használtak vallási jelképeket, amivel súlyosan sértették egyesek vallásos érzéseit, az általános közerkölcsöt rombolták, amivel megsértették az ország hatályos reklámtörvényét.

„Jézusom, micsoda nadrág! Máriám, micsoda ruha!” – ilyen, és ehhez hasonló szlogenekkel reklámozták Robert Kalinkin 2013. tavasz / nyár kollekcióját, olyan plakátokon, amik feltűnően hasonlítottak a hagyományos szentképek ikonográfiájára.

kép: hrmi.lt
kép: hrmi.lt

A kampányt kidolgozó reklámcég szerint a tiltás, és a bírság a sérti a szólásszabadsághoz fűződő jogaikat, ezért fellebbeztek. Keresetüket azonban elutasította a bíróság, többek között egy petícióra támaszkodva, amit száz hívő írt alá a Litván Püspöki Konferencia felhívására. A legfelsőbb bíróság helyben hagyta a döntést, mert szerintük a hit, a katolikus vallás annyira szerves része a társadalom spirituális egységének és a közerkölcsöknek, hogy az gyakorlatilag szent és sérthetetlen.

A Human Rights Monitoring Institute (HRMI) nevű emberi jogi szervezet azonban nem nyugodott bele az ítéletbe, az ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitték Strasbourgba.

„Az egyik legalapvetőbb probléma, hogy azok, akik meghozták ezeket a döntéseket, összemossák a közerkölcsöt a katolikus értékrenddel” – mondja Karolis Liutkevičius, szervezet ügyvédje, aki szerint mindez megengedhetetlen egy olyan szekuláris államban, mint Litvánia, ahol az alkotmányban van rögzítve az állam és a vallás szétválasztása.

„Ezzel az üggyel szeretnénk újra felhívni a figyelmet erre az alapelvre, ugyanakkor megvédeni az emberek társadalmi vitához, és szabad önkifejezéshez fűződő jogait, amiket nem lehet vallási indokokkal korlátozni” – tette hozzá az ügyvéd.

A litván kormánynak 2017 január 24-ig kell benyújtania az ügyre adott válaszát a strasbourgi bíróságon.

(via HRMI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik