Élet-Stílus

Újra terjed egy fotó a világ legviccesebb tortájáról

Így sem kértek még elnézést.

Négy év után kezdett el terjedni egy fénykép az interneten.

Rachel Gelmis már 2012-ben is feltöltötte az alább látható fotót, de most újra posztolta, és a friss bejegyzést tízezren megosztották.

A sztori a következő: a ma már egyetemista lány négy éve egy alabamai iskolába járt, ahol néhány diákkal drogtesztet csináltattak. Rachelt is ellenőrizték, méghozzá anyukája kérésére, aki szerint a lány furcsán viselkedett akkoriban – írja a Huffington Post.

Aztán a tinédzsert váratlanul behívták a tanáriba. Mint kiderült, a teszt rengeteg különböző kábítószert mutatott ki: Rachel szervezetében marihuánát, kokaint, heroint, speedet és különféle nyugtatókat találtak. A szülők pánikba estek, és már elkezdtek elvonót keresgélni lányuknak, amikor az iskola jelezte,

tévedés történt: az adatok hibásak, a lány szervezetében semmilyen kábítószer nem mutatható ki.

Rachel anyját nagyon bántotta, hogy nem hitt a lányának, aki korábban az ártatlanságát bizonygatta. Az anyuka mindent megtett volna, hogy kiengesztelje őt, de Rachel azt mondta, beéri azzal is, ha süt neki egy tortát.

Sütött.

twitter.com/whxsper
twitter.com/whxsper

Ha valaki esetleg nem értené, a torta felirata:

Bocs, hogy azt hittük, hogy speedet, kokaint, füvet és heroint fogyasztottál”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik