Élet-Stílus

Beperelte szüleit, a Facebookon róla megosztott ciki fotók miatt

A 18 éves osztrák lány éveken át könyörgött szüleinek, hogy szedjék le a róla készült fényképeket.

A Karintiában élő, meg nem nevezett lány szülei több mint ötszáz fényképet osztottak meg 2009 óta a Facebookon kislányukról a gyerek megkérdezése nélkül – mondta el a lány ügyvédje az osztrák sajtónak. Michael Rami szerint a szülők ezzel megsértették gyermekük személyiségi jogait, és jó esélyük van arra, hogy a bíróság a lány javára dönt majd a novemberben kezdődő perben.

A lány a Ganze Woche című osztrák lapnak elmondta: 14 éves volt, amikor felfedezte, hogy szülei milyen sok fényképet osztottak meg róla több mint hétszáz ismerősükkel a Facebookon. A lány közlése szerint a fotók között számára rendkívül kínos felvételek is voltak kiskorából, mint amikor bilin ülve vécézni tanul, vagy babaként meztelenül fekszik bölcsőjében.

„Nem ismertek határt” – mondta el a lány, aki éveken át hiába könyörgött szüleinek, hogy tüntessék el a róla készült fotókat. A lányt ez annyira felzaklatta, hogy amint nagykorú lett elköltözött otthonról, és beperelte szüleit. „Unom, hogy nem vesznek komolyan a szüleim” – közölte a lány.

Az ügy az első ilyen eset, ami bíróság elé kerül Ausztriában. Ha a bíróság a gyerek javára dönt, a szülőkre akár tízezer eurós pénzbüntetést is kiróhatnak, és ezen felül a lány még kártérítést is kaphat szüleitől. Apja ugyanakkor azon a véleményen van, hogy miután ők készítették a fényképeket, minden joguk meg van ahhoz, hogy azokat közzé is tegyék a közösségi oldalon. „Mégiscsak a gyerekünk, és a fényképek részei a családi albumunknak, amit nagyon szeretnek a Facebook-barátaink” – mondta el a lány apja.

Az esettel kapcsolatban a The Local osztrák kiadása emlékeztetett arra, hogy Franciaországban akár egy évig tartó börtönbüntetésre, valamint 45 ezer eurós pénzbüntetésre is ítélhetik azokat a szülőket, akik gyermekeik engedély nélkül tesznek közzé róluk fényképeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik