Élet-Stílus

41 év után derült ki a barátokról, hogy gyerekként elcserélték őket

Sírva számoltak be a DNS-teszt eredményéről.

A manitobai Leon Swanson és David Tait Jr. három nap különbséggel születtek. Egyikük 1975. január 31-én, másikuk február 3-án; mindketten ugyanabban a kórházban, a Norway House Indian Hospitalban látták meg a napvilágot.

A két barát 41 év után megtudta: csecsemőként véletlenül elcserélték őket. Tehát Leont David anyja nevelte fel – és fordítva.

Az esetre azután derült fény, hogy novemberben kiderült: ugyanabban a kanadai kórházban, szintén 1975-ben történt egy hasonló eset, és a DNS-vizsgálat megállapította, hogy azt a két embert is összecserélték gyermekként – írja a CBC.

Leonnak és Davidnek már régóta feltűnt, hogy egymás anyukájára hasonlítanak, ezért amikor meghallották ezt az esetet, ők is úgy döntöttek, DNS-vizsgálatot végeztetnek.

A teszt megerősítette a gyanút: nem a biológiai anyukák nevelték fel őket.

David anyját a szülés után egy komplikáció miatt Winnipegbe szállították, és amikor három nap múlva megszületett a másik kisfiú, akkor történhetett a végzetes csere.

A Leont felnevelő férfi elmondta, hogy természetesen ezután is fiának tekinti őt, és mostantól már Davidet is.

A két 41 éves férfi sajtótájékoztatón számolt be az esetről, ahol könnyek között mondták el: válaszokat akarnak hallani, hogyan történhetett ilyesmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik