Élet-Stílus

Hónapokon át locsolta szenteltvízzel halott férjét, hogy újraélessze

Négy hónapon át öntözte szenteltvízzel férje holttestét egy 76 éves orosz nő, abban reménykedve, hogy azzal, valamint az ima erejével fel tudja éleszteni élete szerelmét – jelentette az orosz sajtó. A Volgográdban élő nő nem jelentette a hatóságoknak férje halálát, sőt, még gyermekeik elől is titkolta, hogy a férfi elhunyt.

A nő titkára véletlenül derült fény augusztus 12-én, amikor véletlenül eláztatta az alatta lévő lakást, és szomszédja feltörte ajtaját, hogy elzárja nála a vizet. A nappaliban pedig megtalálta a férfi mumifikálódott holttestét, a kanapén fekve, és azonnal értesítette a rendőrséget.

A nő a rendőröknek elmondta, azért nem jelentette a hatóságoknak a halálesetet, mert bízott a szenteltvíz és az imádkozás feltámasztó erejében. A szomszédoknak nem volt gyanús, hogy nem látják a férfit, mert egy súlyos lábsérülés miatt tavaly óta ágyhoz volt kötve.

A nő a férje felől érdeklődő embereknek azt mondta, a férfi jól van, de túl fáradt ahhoz, hogy látogatókat fogadjon. A szomszédok a rendőröknek elmondták, hogy éreztek furcsa szagokat kiáramlani a lakásból, de nem gondoltak semmi gyanúsra.

A helyi hatóságok nem közölték, hogy mi okozta a férfi halálát, csak annyit, hogy természetes okokból hunyt el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik