Élet-Stílus

A zikavírus talán nem is olyan ártalmatlan a felnőttekre nézve, mint eddig gondoltuk

Eddig egerekben sikerült kimutatni, hogy a kórokozó felnőtt agysejteket támad.

Felnőtt agysejteket is megtámadhat a zikavírus – ezt egerekben mutatták ki amerikai kutatók. A kórokozó az agy azon részén okozott károsodást, amely a tanulásban és memóriában játszik szerepet. Ez természetesen felveti a kérdést, hogy milyen hatással lehet a vírus a felnőtt emberekre.

A kutatók azt vizsgálták, hogy a zikavírus képes-e megtámadni ugyanazokat a sejttípusokat a kifejlett egerekben is, mint a magzatokban. Az eddigi eredmények még nem bizonyítják, hogy az emberi agyra is lenne hatása a vírusnak, de további kutatásokat végeznek ezzel kapcsolatban.

Azt már kimutatták, hogy a zikavírus megtámadja azokat az ideg-őssejteket, amelyekből a magzat különféle agysejtjei kifejlődnek. Ez vezet kóros kisfejűséghez azoknál a csecsemőknél, akiknek az édesanyja a várandósság alatt zikalázon esett át. A felnőtteknél, a kifejlett agyban is megtalálhatók ezek a sejtek, például a tanulásban és memóriában szerepet játszó hippocampusban.

A Rockefeller Egyetem gyermek neurológusa, Joseph Gleeson munkatársaival azt vizsgálta, hogy a zikavírus megtámadja-e ezeket a sejteket a felnőtt egerekben. Zikavírust fecskendeztek a kísérleti állatokba, és megvizsgálták az agyukat. A hippokampuszban a vírus gyorsan terjedt, és „kisöpörte az őssejt-populációt”, ez alapján a felnőttek zikafertőzése talán nem is olyan ártatlan, mint eddig gondolták.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy egyes betegekben a zikavírus súlyos agy- és gerincvelő-fertőzést okozhat, köztük agyvelőgyulladást, agyhártyagyulladást és gerincvelő-gyulladást. Ritkább esetekben a részleges bénulást okozó Guillain-Barre-szindrómával hozták összefüggésbe. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik