Élet-Stílus

Elájult az internet a felnőttpelenkás kismama fotójától

Ilyen az anyaság igazi arca - állítja a nő, aki férje elsőre ízléstelen szelfijén szerepel. Az internet pedig olyan művelt, amilyet ritkán: kiállt mellette.

A férfi nem csinált semmi rosszat – ezt jobb, ha most leszögezzük. Az alábbi képet nézve ugyanis az az igaztalan vád is érheti, hogy ízléstelen fotót készített feleségéről, miközben ő az előtérben kajánul vigyorog. Nem ez a helyzet: a férjnek még csak Facebookja sincs, a fotót maga az asszony posztolta azzal, hogy így végre meg tudja mutatni az anyai lét azon arcát, amelyet valahogy sosem látni.

Nyers, lenyűgöző, zűrös és rohadt vicces egyszerre

– írja a kép alatt.

Mutatjuk:

A szülés csodás élmény, de az utána következő állapotról nem beszélünk eleget és még kevesebbet fényképezzük – írja Amanda Bacon, aki nem érti azokat, akik ettől a képtől kényelmetlenül érzik magukat. Az anyaság ilyen, a humor pedig nagyon fontos: “semmi sem üzeni jobban, hogy üdv az anyaságban, mint egy nagy puha bébi és egy mamapelenka”.

A fotó csak pozitív visszajelzéseket kapott, többek közt több mint félmillió lájkot 125 ezer megosztást és százezer kommentet. Kicsit visszaállt az emberiségbe vetett hitünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik