Élet-Stílus

Ilyen volt az élet a samponok elterjedése előtt

"A haját minden második héten mossa meg..."

Ugyan a német feltaláló, Hans Schwarzkopf (igen, az ő nevét viseli ma a világ egyik vezető hajápolási cége) már 1927-ben feltalálta a ma is ismert folyékony sampon elődjét, a harmincas években pedig megjelent a szappan helyett már szintetikus összetevőket tartalmazó Drene, de a társadalom nem épp egy szempillantás alatt fogadta el azokat. Ennek köszönhető, hogy még az ötvenes években is készültek olyan oktatóvideók, amelyek a helyes hajápoláshoz a szappant tartották nélkülözhetetlennek.

Ilyen például ez a Prelinger Archive-ban őrzött, alig két és fél perces anyag is, mely egy egész sornyi, ma is tökéletesen helytálló információ közé néhány meglepőt is elrejt, így például a következőt:

“A haját minden második héten mossa meg, vagy gyakrabban, ha szükséges – vízzel és finom szappannal. Ezt követően körültekintően mossa le azt, majd néhány adjon a vízhez néhány csepp citromlevet, vagy ecetet, hogy a szappanmaradványok mindegyikét eltávolíthassa.”

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.