Élet-Stílus

Disney-aligátor: a szülők is felelősek lehetnek a kétéves fiú halálában

A Daily Mail Online értesülései szerint legalább három méterre volt a partoktól szüleivel az a kétéves kisgyerek, akit helyi idő szerint kedd este ragadt magával egy aligátor a floridai Disney World egyik szállodájánál. A brit lap ezt az ötcsillagos hotelnél dolgozó egyik vízi mentő mondta el. A szülők a lap cikke szerint annak ellenére mentek be a vízbe, hogy több helyen is „úszni tilos” táblák figyelmeztették a vendégeket arra, hogy távol kell maradni a tótól.

A kisfiú holttestét 17 órával azután találták meg, hogy az aligátor magával ragadta. A testet három méterre a partoktól találták meg a mesterséges tó mélyén. A hatóságok eddig azt mondták, hogy a fiú közvetlenül a part mentén sétált a vízben, alig fél méterre a parttól, amikor a hüllő magával ragadta.

Jerry Demings megyei seriff szerdán az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a gyerek szülei, Will and Melissa Graves vádemelést érő hanyagságot követett volna el, ami közrejátszott kisfiúk halálában. A helyi rendőrség közben nyilvánosságra hozott egy fényképet az áldozatról, Lane Graves-ről.

Lane Graves Fotó: Orange County Sheriffs Office

A gyerek holttestét egyben találták meg, és halálát feltételezhetően fulladás okozta, de ezt halottkémi vizsgálat még nem erősítette meg.

Közben a Disney egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa az AP-nek elmondta: a cég felülvizsgálja a lagúnánál elhelyezett táblákat. Azok ugyanis csak arra figyelmeztették az embereket, hogy a vízben tilos fürdeni, de az aligátorveszélyt semmi sem jelezte. Az érintett partszakaszt pedig lezárták a látogatók elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik