Élet-Stílus

Csillogó mosdók várják a gyerekeket a hátrányos helyzetű általános iskolákban

A Centrál Médiacsoport úgy döntött, maga is vállalja egy iskola mosdóinak felújítását.

Második alkalommal indította útjára idén tavasszal iskolai mosdófelújítási programját a Domestos gyártója, az Unilever. A program keretében a március eleje és május vége között a kiskereskedelemben értékesített Domestos árából 5 forintot szántak erre a célra. A felújításra szoruló mosdók szűkített listáját a fenntartó segítségével állította össze a vállalat, az iskolákra pedig bárki szavazhatott a Domestos internetes oldalán. Hogy végül hány intézményben örülhetnek a gyerekek felújított a mosdóknak, az elsősorban a vásárlókon múlt.

Végül összesen 13 637 635 forint gyűlt össze, ebből három iskola mosdóinak felújítására nyílik lehetőség. Azonban ennél is több intézményben örülhetnek, mivel az idei kampány médiapartnere, az NLCafét is kiadó Centrál Médiacsoport úgy döntött, maga is vállalja egy iskola mosdóinak felújítását, és hasonlóan döntött a kampányt szintén főtámogatóként segítő Market Építő Zrt. is, így összesen az ország öt településén születnek újjá az iskolai mosdók.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Örülök, hogy idén újabb iskolákban teremthetünk méltó környezetet és megfelelő higiéniai körülményeket a gyerekeknek a mosdók felújításával. Ezért köszönet jár vásárlóinknak, hiszen a támogatás mértéke az ő vásárlásaiktól függött. A Domestos fontosnak tartja a fiatalok higiéniai nevelését, ezért is készítettünk idén reprezentatív felmérést az alsó- és felső tagozatosok tisztasággal kapcsolatos attitűdjéről. A fiataloknak igényük van a tisztaságra, a kórokozóktól megtisztított környezetre. Büszke vagyok rá, hogy kampányunkkal ehhez hozzájárulhattunk

– hangsúlyozta Aranyi László, a Domestos kategóriamanagere.

A kampányhoz idén médiapartnerként csatlakozó NLCafé tulajdonosa, a Centrál Médiacsoport nem csak a kampány sajtómegjelenéseihez járult hozzá. Azonosulva az üggyel úgy döntöttek, hogy maguk is anyagi támogatást nyújtanak egy intézmény mosdóinak felújításához, emellett a Nők Lapja Café szerkesztősége társadalmi munkában maga is részt vesz a megújulási folyamatban.

Pácsonyi Daniella, az NLCafé.hu főszerkesztője elmondta:

Az NLCafé mindig fontos feladatának tartotta, hogy kiálljon a nehéz sorsú gyerekek, családok mellett. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni az Unileverrel nem volt kérdés, hogy a médiatámogatáson túl is szeretnénk részt venni a kampányban.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az iskolák fenntartója segítette a Domestos gyártóját a legnehezebb helyzetben lévő iskolák shortlistjének összeállításában. A programot támogatásáról biztosította a kormányzat is.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmondta:

Példaértékű kezdeményezés, amelyben megvalósul a vállalati szféra és a kormányzat együttműködése. Hiszen mindannyiunk közös célja és érdeke, hogy a gyerekek méltó körülmények között jussanak versenyképes tudáshoz. Az Unilever a Kormány stratégiai partnereként korszerű technológiát, befektetéseket hozott Magyarországra és működésében nagy számú magyar munkaerőre támaszkodik. Örülök, hogy a mosdófelújítási programnak köszönhetően az együttműködés tovább gazdagodik. Fontosnak tartom azt is, hogy a program több magyar vállalkozást is bevon.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A vásárlói 5 forintokból és a többi támogató felajánlásból az alábbi iskolák mosdói fogadhatják megújulva a szünidőről visszatérő gyerekeket szeptemberben:

  • Bács-Kiskun megyében a KT Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolája
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nyírcsászári-Bátorliget-Terem-Nyírderzsi Általános Iskola
  • Heves megyében a Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola Bajza József Tagiskolája

Az NLCafé.hu tulajdonosa, a Centrál Médiacsoport jóvoltából megújulnak a mosdók a Somogy megyei Gamási Általános Iskolában.

A Market Építő Zrt.-nek köszönhetően új mosdókba térhetnek vissza ősszel a gyerekek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézményébe.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik