Élet-Stílus

Ezt nem biztos, hogy tudta a 90 éves II. Erzsébetről

A hétvégén ünnepelték II. Erzsébet brit uralkodó 90. születésnapját. Bár valójában április 21-én született, a hivatalos ünneplést most tartották, ebből az alkalomból válogattunk össze néhány érdekességet őfelségéről.

⊗ II Erzsébet a leghosszabb ideig „hivatalban lévő” brit uralkodó. 1952. február 6-án nyilvánították királynővé, tehát több mint 63 éve, ezzel egy másik királynőtől, Viktóriától hódította el a dicsőséget. Tavaly, a rekorddöntés napján a királynő épp a skót határon adott át egy vasútvonalat, ekkor a rekordról nemes egyszerűséggel csak annyit mondott:

Sose törekedtem a rekord megdöntésére.

⊗ Amikor a királynő megdöntötte az uralkodás rekordját hazájában, egy bérlakásügynökség kiszámolta, hogy ha a 89 éves királynő 63 éves és 7 hónapos uralkodása alatt lakbért fizetett volna, ez összesen 1 037 277 892 fontra rúgna (ez több mint 400 milliárd forintnak megfelelő összeg).

⊗ A királynő vagyonát jelenleg 340 millió fontra becsülik, (kb. 133 milliárd Ft), de II. Erzsébet így is csupán a világ 302. leggazdagabb embere.

⊗ Szülei londoni otthonában, a Bruton Street 17-ben született (ekkor még az apja sem volt király), a helyén ma a Hakkasan Mayfair nevű, Michelin-csillagos kínai étterem működik.

⊗ Amikor királynő lett, még Churchill volt a miniszterelnök.

⊗ Hét Canterbury érseket és hét pápát fogyasztott el.

⊗ Fülöppel 68 éve házasok.

⊗ A második világháborúban autószerelőként szolgált. Így hát nem meglepő, hogy tud vezetni, és mivel ő a királynő, számára nem kötelező sem a jogosítvány, sem a rendszám.

Fotó: Europress
Fotó: Europress

⊗ 1954-ben a királynő egy ausztráliai látogatás során rettenetesen összeveszett a férjével, Fülöp herceggel. Épp egy forgatásra készültek, a stáb a lakosztály előtt várta őt. Nyílt az ajtó, de miközben a királyi pár kilépett, Erzsébet egyszer csak megfogta a férjét, visszahúzta a szobába, és becsapta az ajtót. A másodoperatőr fel is vette az egészet, de persze a filmet később a királynő sajtósai elkobozták.

Beszámolók szerint odabent „röpködtek a cipők, szitkok és sporteszközök. A királynő többek között azt vágta Fülöp fejéhez: „Neked három lépéssel mögöttem kéne járnod!”

A királynő rövidesen ismét kinyitotta az ajtót, és csak annyit mondott:

„Bocsássanak meg ezért a kis közjátékért, de mint tudják, ez minden házasságban előfordul. Mit szeretnének, mit csináljak?”

⊗ A királynő perfekcionista. 1947-ben, akkor még hercegnőként, egy dél-afrikai turné során egy esernyővel bökdöste az anyja lábát, ha egy-egy megjelenés során kezdtek kicsúszni az időkeretből.

⊗ Humora is van. Egyszer egy nyilvános szereplés alkalmával az udvaronc, akinek az lett volna a feladata, hogy bemutassa a királynőt a rá várakozóknak, nem tudott kiszállni az autóból, mert beakadt a kardja.

A királynő odament az egybegyűltekhez, kihúzta magát, és azt mondta:

Jobb lesz, ha személyesen mutatkozom be. A királynő vagyok.

⊗ Egy időben nagy érdeklődéssel követte a Loch Ness-i szörny utáni kutatásokat. 1965-ben sokat levelezett Sir Peter Scott természettudóssal – Scott kapitány fiával –, kérve, hogy minden apró fejleményről értesítse. De a lelkesedése lelohadt, amikor a tudós felvetette, hogy ha sikerül felfedezni a szörnyet, a királynőről fogják elnevezni.

⊗ Nagy rajongója a Downtown Abbey című brit sorozatnak, de kiakadt, amikor észrevette, hogy az egyik epizódban egy első világháborús tiszt második világháborús kitüntetéseket viselt.

⊗ Egy 2009-es fotózáson, ami a G20-ak találkozóját zárta le, Berlusconi odakiabált az amerikai elnöknek: „Mr. Obama!”

A királynő megütközve annyit mondott:

„Mi ez? Miért kell kiabálnia?”

Az esetről felvétel is készült:

⊗ 2012-ben egy ifjú pár meghívta a királynőt az esküvőjére. Mivel férjével együtt éppen a közelben tartózkodott, el is ment – mindenki legnagyobb csodálkozására.

⊗ A királynőnek van Facebook profilja, de őt nem lehet megbökni. A királynő amúgy 1976-ban küldte az első emailt, egy katonai bázisról.

⊗ A királynő vonatján fürdő is van, és szabályba van iktatva, hogy a reggel 7:30-kor esedékes fürdő alatt nem zötyöghet a vonat.

⊗ II. Erzsébet folyékonyan beszél franciául, és latinul is tud.

⊗ Erzsébet reggelije minden reggel kukoricapehely, zabkása, joghurt és kétféle narancsdzsem.

⊗ Külön nézése van azok számára, akik megszegik a protokollt vagy az etikettet: Tágra nyílt szemek, üres tekintet.

⊗ A királynő kutyatenyésztő: a corgi és a dakszli keresztezéséből kitenyésztette a dorgi fajtát.

⊗ Az uralkodása 50. évfordulójára rendezett koncertről készült CD-ből egy hét alatt 100 000 példány fogyott, így a királynő az első az uralkodói családból, aki aranylemezt kapott.

⊗ Nem veti meg az alkoholt: ebéd előtt mindig gint iszik Dubonnet-vel, citromszelettel és sok jéggel. Ebédhez bort fogyaszt, este pedig száraz martinit és egy pohár pezsgőt.

⊗ A királynő, aki egyben az anglikán egyház feje, először 2002-ben lépett be egy mecsetbe, Lincolnshire-ben.

⊗ A királynő meglehetősen népszerű hazájában, még a monarchia ellenzői is elismerik. Ezt tanúsítja az Independent egyik publicisztikájának címe:

„Ne Erzsébet példás uralkodása alapján ítélje meg a monarchiát.”

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik