Élet-Stílus

Néhány hét múlva Budapestre is elér majd a világot bejáró dínókiállítás

Addig is egy óriásnyakú dínó figyel majd kiskutyaszemekkel a Millenáris gyepén.

Egészen tegnapig nem hittem volna, hogy valaha meghívnak majd egy dínóépítés megtekintésére, főleg, hogy a tudósok szerint a dínókat nem is építették (maximum a japán sci-fi-horrorok robotdínóit!), szóval azonnal kaptam a lehetőségen, ma délelőtt pedig néhány érdeklődő kollégával együtt kisétáltunk a Millenárishoz, hogy megnézzük, hogyan cáfolja meg egy kiállítás az evolúció eddig ismert tényeit.

Sajnos egy pillanat alatt szertefoszlottak az esetleges budapesti Godzilla-sztori helyszíni tudósításával kapcsolatos álmaink (pedig de jól jött volna valami csillogó díj!), hiszen néhány magyar melós és egy 36 tonnás daru konkrétan épp egy szomorúan néző, irtó hosszú nyakú, húszméteres szivacsdínó darabjait illesztette össze. Szegény Brachiosaurus láthatóan nem épp brahiból lábatlankodott a füvön:

_MG_7019

Főleg, hogy közben kicsit szorították a nyakát, bár nem tűnt úgy, mintha zavarná:

_MG_7016-2

Ennél egy Forma 1-es kerékcsere egy fokkal azért nehezebbnek tűnik, pedig az három és fél másodpercig tart:

_MG_7017

Közeli rokonságban állhat a Terminátorral:

_MG_7022

Hamarosan persze kiderült, hogy a dínó nem épp ok nélkül kerül az abszurd alakú tavacskákkal zsúfolt Millenáris parkjába, hiszen június 22-én nyílik a jégkorszak legnagyobb élőlényeinek bemutatója, a Living Dinosaurs – Őskori állatkert címet viselő kiállítás, ami két hónapon át, augusztus 22-ig várja majd a rég kihalt lények rajongóit.

613d72eddcfe8f4b0d89384af07d01a9

A huszonhat ország után Budapestre is eljutó kiállítás természetesen interaktív lesz, így a huszonöt fajta dinoszaurusz közül néhány teljes életnagyságban, mozgás közben lesz majd látható, sőt, hangeffektek is kísérik majd őket – reméljük, legalább olyan jók, mint a Jurassic Parkban, ahol a Velociraptorok hangjához többek közt egy akcióba lendült teknőspár, egy ló, és egy lúd adta a hangját, a Tyrannosaurus rex üvöltése pedig egy bébielefánt hangja, lassítva. A gyerekek biztosan imádni fogják, főleg, hogy egy-egy dínóra fel is ülhetnek majd.

_MG_7028
Nem hiányzik innen valami?

Mindezek mellett persze a jégkorszak meghatározó állatai és különleges lényei is feltűnnek majd, így a mammut és a kardfogú tigris, sőt, az egyes fajokhoz elérhető leírásokkal az óvodások és iskolások is rengeteget tanulhatnak majd a Föld múltjának uralkodó fajairól.

_MG_7041-2
Végül csak felkerültek a lábak is

A jegyek a felnőttek számára 2300-2900, a tizennégy év alatti gyerekeknek 1600-2200, a tanulók, nyugdíjasok és fogyatékkal élők számára pedig 1900-2500 forintért lesznek megvásárolhatóak. Lesznek természetesen csoportos, VIP- és családi jegyek is, az egész árlistát itt, a jegy.hu oldalán találhatja meg, és akár máris megvásárolhatja azokat elővételben.

A fotók a szerző felvételei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik