Élet-Stílus

Nevetve videózták az anyukák, ahogy randalírozó gyerekeik tönkretesznek egy műalkotást

A múzeum, ahol a gyerekek törtek-zúztak: a sanghaji üvegmúzeum. Amit összetörtek: egy üvegből készült angyalszárny.

Hatalmas felháborodást okozott Kínában két anyuka, akik nem csak hagyták, hogy két kisgyerekük tönkretegyen egy üvegből készült gyönyörű műalkotást, hanem még nevetve végig is videózták a kicsik randalírozását – jelentette a helyi sajtó. A sanghaji üvegmúzeumban történt esetet a biztonsági kamerák rögzítették.

A felvételen látni lehet, ahogy a két kisgyerek egy szalaggal elkerített részen ugrabugrál az üvegből készült angyalszárnyak mellett, rángatva a falra akasztott műalkotást. A törékeny tárgy végül nem bírta a megpróbáltatást, és eltört.

(Ha nem látja a videót, akkor ide kattintva tudja megnézni)

A Shelly Xue kínai művész által készített alkotás 2014 óta volt kiállítva a sanghaji múzeumban, de az eset után sem tűnt el. Az alkotó úgy döntött, hogy nem javítja ki az eltört szárnyat, hanem meghagyta jelenlegi formájában, és új nevet adott neki: „Összetörve”.

A múzeum pedig mellé helyezett egy monitort, amin a biztonsági kamera felvétele megy végtelenítve, azt mutatva, ahogy a gyerekek összetörik azt.

Angyalszárnyak
Az angyalszárny, ahogy jelenleg látható a sanghaji múzeumban.

A Shanghaiist cikke szerint a kínai közösségi oldalakon nagy felzúdulást váltott ki az eset, ahol egymást érték az anyukákat szidó kommentek. „A művésznek ki kéne raknia a vandálok családi fotóját, azzal a címmel, hogy „nevelés” – írta egyikük. Egy másik népszerű komment pedig a „Szégyentelen idióták” címet javasolta az összetört alkotásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik