Élet-Stílus

Nyolc év utcán éjszakázás után végre újra ágyban alhat Andrea és József

Nyolc év utcán éjszakázás után végre újra ágyban alhat Andrea és József

Magyarországon ma közel 400 ezer lakás áll kihasználatlanul, üresen. Ezzel szemben, bár a tényleges számot megbecsülni is nehéz, hazánkban több ezren élnek fedél nélkül, az utcán, szállókban, közparkokban, erdőszéli kunyhókban. Elszomorító paradoxon ez. De szerencsére vannak civilek, akik az egyensúly megteremtésére törekednek. A TESZ Magyarországért Alapítvány az Utcáról Lakásba Egyesülettel közösen már az első lépéseken is túljutottak.

Andrea és József hat éve alkotnak egy párt, de nem a munkahelyükön, vagy egy kávézóban ismerkedtek meg, és nem is egy balatoni kiruccanás alkalmával feküdtek egymás melletti plédre. Józsefék a Blaha Lujza téren szerettek egymásba.

A férfi évekig önkormányzati bérlakásban élt, ám édesapja halála után ott nem maradhatott. Később albérletbe költözött, időnként pedig meghúzta magát nővérééknél. Közben egyre lejjebb csúszott, ahonnan már nem volt visszaút. Felszámolták a céget, ahol dolgozott, ő pedig utcára került. Kilátástalan helyzetében az alkohol lett leghűségesebb társa – meséli.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Andrea családi viták miatt jött el otthonról. Utcaseprőként dolgozott, amikor éppen volt lehetősége, és az italt ő sem vetette meg. A most 42 éves nő szintén fedél nélkül maradt, de Józseffel ellentétben ő egyáltalán nem vette igénybe a hajléktalan szállókat.

Nem szerettem ott lenni, tele volt bogárral, részeggel, és még loptak is. Inkább aludtam egy pad alatt, mint ezeken az éjszakai melegedőkön.

A pár novemberben együtt került be a nappali ellátás rendszerébe. Mindketten dolgozni akartak, úgyhogy most már hónapok óta vonatokat takarítanak. Az alkoholt pedig szinte teljesen száműzték az életükből.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Józsefnek és Andreának azonban egy másik lehetősége is adódott a munkán kívül. Néhány hete, nyolc év után először, beköltözhettek egy kis lakásba.

Egy nemrég indított projektnek köszönhetően albérlőként pályázhattak egy garzonlakásra Kispesten. A Lakhatást MOST! Lakásügykség célja, hogy a fedél nélkül élők visszataláljanak a normális életbe. A kezdeményezést az Utcáról Lakásba Egyesület, a TESZ Magyarországért Alapítvánnyal közösen indította el. Előbbiek már régóta foglalkoznak önkormányzati szociális lakások hasonló jellegű hasznosításával, a TESZ viszont csak tavaly nyáron jött létre.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

A TESZ Magyarországért Alapítványt Pados Balázs hozta létre. Sikeres üzletemberként Balázs már számos jótékony kezdeményezést támogatott. Az évek során azonban azt tapasztalta, hogy az eseti segítségnyújtás, egy-egy donáció ritkán ér el igazán komoly eredményt. Ugyanakkor hisz abban, hogy a találékony üzleti szemlélet érvényesítésével és némi tapasztalattal olyan programokat lehet elindítani, amelyek valóban változást jelenthetnek egy-egy közösség életében. A Lakhatást MOST! az első projektünk, de más, társadalmi innováció felmutatására képes programokat is kezdeményezünk majd

– magyarázza Breuer András, a TESZ kommunikációs munkatársa.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Az alapítvány első körben négy lakás vásárlását és felújítását tűzte ki célul. Ebből három már megvan, az elsőbe költözhetett be Andrea és József.

Ám ez csak a támogatás egyik része, a TESZ ugyanis egy szociális munkás és egy szociális koordinátor félállású bérezésével is támogatja a programot. Nekik kulcsszerepük van abban, hogy az alapítvány segítsége ne csupán tűzoltás, hanem valódi, hosszú távon fenntartható segítség legyen.

A második lakás felújítása jelenleg is zajlik. A feladatok egy részét kivitelezőkkel oldják meg, másik részét, az egyszerűbb munkákat pedig önkéntesek végzik. Külön érdekesség, hogy a második ingatlan lakhatóvá tételén József is segédkezik. Magától jelentkezett a feladatra, korábban ugyanis már dolgozott az építőiparban.

Az alapítvány a lakások átadása után is szeretné folytatni a projektet, ám ez hosszú távon akkor lenne fenntartható, ha közösségi finanszírozással és más résztvevők bevonásával működhetnének tovább. A közösségi támogatás csatornái egyelőre adminisztrációs okokból nem készültek el, ezzel kapcsolatban az érdeklődők a Lakhatást MOST! Lakásügynökség Facebook oldalán tájékozódhatnak.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik