Élet-Stílus

Egy izraeli férfi távoltartási végzést kért isten ellen

Sokan szó szerint bármit odaadnának azért, ha isten meghallgatná az imáikat, nem úgy az az izraeli férfi, aki egyenesen azt kéri, hogy a mindenható tartsa távol magát az életétől. Ennek érdekében mindent meg is tesz, hiszen még bírósági távoltartási végzést is kért isten ellen. David Shoshan vasárnap azért jelent meg a haifai bíróságon, hogy részt vegyen az ember kontra isten perben, amin sajnos csak az egyik fél jelent meg.

A bíróságon Shoshan elmondta, hogy az utóbbi három évben akármennyit imádkozott és próbált helyes életet élni, mindig rosszul alakult a sorsa, ezért inkább azt szeretné, ha a mindenható a továbbiakban békén hagyná és távol maradna tőle. A férfi elárulta, hogy a rendőrségen keresztül már többször megpróbálta megszerezni a végzést, ám ezzel csak azt érte el, hogy egyre sűrűbbek lettek az őt érintő véletlenszerű hatósági ellenőrzések.

A bírósági jegyzőkönyvbe végül csak annyi került bele, hogy sem isten, sem az ő törvényes képviselője nem jelent meg. A bíró, Ahsan Canaan Shoshan végzési kérelmét abszurdnak nevezte, azt tanácsolta a férfinak, hogy kérjen segítséget a helyi bűnüldöző szervektől, majd berekesztette tárgyalást.

Illusztráció: Huffington Post

Via

Ajánlott videó

Olvasói sztorik