Élet-Stílus

A Facebookon keresztül kapott segítségnek köszönhetően hallhatta először az édesanyját a vakon és siketen született kislány

24.hu
24.hu

2016. 04. 28. 07:30

Nicolly Pereira egészen 2 éves koráig nem hallott és nem is látott semmit a külvilágból. A brazil kislány glaukómával, vagyis zöld hályoggal a szemén született. Az orvosok egy hét beavatkozásból álló műtétsorozattal próbálták meg visszaadni a kisbaba szeme világát, de minden erőfeszítésük ellenére nem jártak szerencsével.

A kislány édesanyja, Diana Pereira így reménytelen helyzetbe kerül, hiába akart segíteni a kislányán, minden hiába való volt, Nicolly pedig egyre csak rosszabbul lett. A baba egy idő után már járni sem nagyon tudott, folyton elesett és mivel kevés inger érte a külvilág felől, egyre jobban magába fordult.

Diana végső elkeseredésében megosztotta a történetet a Facebookon is, amit rövid idő alatt rengetegen megosztottak. Így jutott el a kislány története egy miami férfihez, aki felajánlotta, hogy megpróbál segíteni a családon. A névtelenségbe burkozó jóakaró felvette a kapcsolatot a Jackson Health Foundation-nel, akik úgy döntöttek, hogy megpróbálnak segíteni, ennek érdekében összefogtak a Kevin Garcia alapítvánnyal, akikkel karöltve 17 ezer dollárt sikerült összegyűjteni.

A pénzből Nicolly-t Amerikában, a Miami állami egyetemen megvizsgálta egy specialista, aki rájött, hogy a kislány belső fülében van egy hatalmas vizenyős duzzanat. Az orvosok még ott lecsapolták duzzanatot, ezután a kislány előtt valósággal kinyílt a világ.

Viralnova

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.