Élet-Stílus

Kiengedték a bölényeket a Yellowstone-ból

Szabadon kóborolhatnak Montana szövetségi állam egy részén is.

Az indián törzsek és nyolc állami hivatal képviselőinek megállapodása értelmében a bölények több mint 135 ezer hektár köztulajdonban lévő, a nemzeti parkkal szomszédos területen kóborolhatnak szabadon Montana államban.

Az elmúlt 16 évben több ezer bölény esett áldozatul annak a gyakorlatnak, amely a nemzeti park határán túl merészkedő állatok leölését írta elő. Mindez elsősorban a park közelében élő állattenyésztők miatt volt így, akik attól tartanak, hogy a bölények megfertőzik állataikat a teheneknél vetélést okozó brucellózissal.

Szakértők szerint a bölények között valóban előfordult a brucellózis, mindeddig egyetlen esetről sem tudni, amikor bölény fertőzött volna meg szarvasmarhát a betegséggel. A természetvédők korábban azt is felhozták a bölényirtás ellen, hogy akkor is végeztek a táplálék után kutató elkóborolt állatokkal, ha nem hordozták a betegséget.

A park teljes bölényállományának mérete továbbra sem haladhatja meg a 3000 egyedet. 2014-2015 telén például több mint 700 bölénnyel végeztek, hogy megfeleljenek a Montana állam képviselői és a nemzeti park által 2000-ben aláírt megállapodásban foglalt létszámkorlátnak. A leölt állatok húsát többnyire olyan indián törzseknek adták át, amelyek hagyományosan bölényfeldolgozásból éltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik