Élet-Stílus

„mint komor bikáé…”, olyan a marhája

Drága Kéjbarlangár, Viagra-viador és Lepedőakrobata Híveim!

 

Elérkeztünk a legnagyobb vágótestű állathoz, a marhához.

Nem tudok megszabadulni az érzéstől, hogy óvatosan kell majd fogalmaznom, hogy

rúdtáncos, nyeregpuhító vagy tutajos híveim is élvezhessék mondandómat.

Ezért aztán úgy gondoltam, hogy jelen passzusom a marhahúsok legnemesebbikével, a

testtömegéhez képest legkisebb darabbal, a bélszínnel foglalkozik majd, és abból is

nevezetesen az erősen célzott irányú vendéglátás egyik ékkövével, a tatárbifsztekkel.

Azt körülbelül minden vénusz-dombi meleghozó hallotta már, hogy a bélszínt érlelni-pácolni

kell. Ennek az eljárásnak se szeri, se száma, nézzünk néhány példát.

Az igazán nagy ínyencek marhafaggyút olvasztanak, és ebbe kimártva zárják be a

húsrostokat, s felaggatva érlelik legalább 1 hétig. Az így érlelt bélszín nagy előnye, hogy

bátran fűszerezhető, hiszen alapíze enyhén édeskés (mint általában a húsoké).

Más módon a húst bors és mustár keverékével bedörzsölik, só használata szigorúan tilos, és

olajfürdőbe helyezik, ami alatt azt értem, oly mennyiségű olaj lepi el, hogy levegővel ne

tudjon érintkezni. Előnye, hogy így tartható el legtovább a hús.

Háztartási környezetben elegendő, ha a borsos-mustáros keverékkel gazdagon bekenjük a

húst, és egy átlátszó fóliába göngyöljük, amelyet vékony olajfilmmel kenünk be. Így az

érlelési idő 3-4 nap. Na, innentől kezdve aztán mondhatjuk: ha harc, legyen harc! Hogy ne

titokzatoskodjak, a szakácstársadalom is két nagy pártra oszlik ebben az ügyben, hiszen a

tatárbifsztek szó tatár módon készítendő ételt takar, francia eredetiben tartare. És igen bizony,

Franciaországban és a hozzá tartozó nyelvterületen tesznek bele tartármártást. Amit mi

fogyasztunk ezen a néven, az a steak americain. Mindkét párt azon a véleményen van, hogy a

tatárbifsztek alapanyagát, a bélszínt sosem szabad darálni, nagyon éles késsel egészen apróra

kell vágni a húst.

Valamikor a látványgasztronómia kezdeti szakában, jellegzetesen asztalnál készítették el ezt

az ételt. Ha azt tartjuk, hogy egy tartalmas pásztorórához két dolog szükségeltetik,

nevezetesen 1 pásztor és 1 óra, akkor talán érthető, miért javasolom ezt az ételt egy ilyen

alkalomra. Nincs annál meghittebb, mikor a „szenvedő” felek egymással szemben ülnek az

asztalnál és a következő rituálé szerint készítik el az ételt. Egy mélytányérba 1 evőkanál

worchester szószt öntünk, ehhez adjuk az előzetesen minél apróbbra vágott hagymát, sózzuk,

borsozzuk, teszünk hozzá 1 evőkanál konyakot, 2 késhegynyi pirospaprikát, – no, innen

elszabadulhat a fantázia – és ki mit szeret, még tehet bele. Ezeket a komponenseket alaposan

összekeverjük egy villa segítségével, legvégén kerül bele a hús, s fejenként 1 tojás sárgája.

Könnyed mozdulatokkal összekeverjük a húst a fűszerekkel, nem kell sokáig pacsmagolni

vele. A következő lépés a pirítósok elkészítése. Az utolsó különbözési ponthoz érkezünk:

vajazzuk-e a pirítóst vagy se? Magánvéleményem szerint szigorúan kerülendő a vaj

használata (tompítja a fűszerek ízét, lelágyítja a húst, adtunk egy pofont a ….).

Elnézést kérek, amiért így elszabadultak az érzéseim, de gondoltam, egy kicsit emeltebb

színvonalon tárgyaljuk a dolgokat, ugyanis dagadó kebellel számoltam a like-okat. Híveim a

blogban, titeket csak a minőség illet meg.

tatárbifsztek

Kép: voller

Szeretettel tőlem Nektek:

Lapaj

Ajánlott videó

Olvasói sztorik