Élet-Stílus

A világ túlsó felén a halottak temetői sír helyett légkondicionált lakást kapnak

A Fülöp-szigeteki Manila kínai temetője teljesen különbözik a világ összes többi sírkertjétől, sőt, az élők itt néha a holtakhoz költöznek.

A fővárosban letelepült kínai kereskedők számára a spanyolok megtiltották, hogy a katolikus temetőiket használják, így azok létrehozták sajátjukat, ahol az elmúlt kétszáz évben rengeteg tehetős család sírboltja kapott helyet.

manilacemetery4

A kínaiak évezredek óta különös tisztelettel viseltetnek elhunyt családtagjaik iránt, sőt, úgy gondolták, hogy a másik világban tovább élő lelkek visszajárnak a Földre, és sírjuk voltaképp a földi lakhelyük – emiatt a sírok díszítettsége és mérete messze felülmúlja az európai temetők százezreinek hasonló építményeit.

manilacemetery9

manilacemetery8

A síremlékek évről évre egyre fényűzőbbek és nagyobbak lettek, ez a folyamat pedig most, a XXI. században sem lassult, sőt, most már a szabad telkek árai is az egekbe szöktek: a legkisebbekért is több, mint nyolcmillió forintot kell leszurkolni.

manilamausoleum

Chinese Cemetery, Manila

A legtehetősebb családok elhunyt tagjai akár háromszintes sírt is kaphatnak, melyek akár egy egész lakásként is funkcionálhatnak – benne működő konyhával, légkondicionálóval, bútorokkal, tévével, vagy akár fürdőszobával is, hiszen a rokonok néha több napot töltenek itt együtt a már túlvilágon élő, elvesztett családtagjaikkal.

manilacemetery2

manilacemetery6

manilacemetery11

Az évek során természetesen előfordult, hogy valaki végleg a holtak épületébe költözött, sőt, néhányan azt állítják, hogy a temtőben születtek.

mausoleumartdeco

410901275_fa84bd319e_b

Az utcákat természetesen mindig tisztán tartják, a járdák felett telefonvonalak kúsznak, sőt, boltok egész sora egy étterem is nyitott a szokatlan sírkertben.

365624582_853d6efcbf_b

manilacemetery

A sokszor egyszerűen csak a holtak Bevery Hills-eként emlegetett temetőben persze élesen elkülönülnek egymástól a szegényebb és tehetősebb rétegek által emelt épületek.

manilacemetery5

A szegényebbek sírjai természetesen kisebbek, kevésbé karbantartottak, és sokszor szűk, lepusztultabb utcák mentén állnak.

365624584_5f1f3f0ae2_b

manilacemetery3

Az elmúlt években a fura temető igazi turistamágnessé vált, sőt, akár vezetőt is bérelhetünk, hogy bemutassa a legszebb, vagy legérdekesebb sírokat.

8329402916_c4066a3858_b

A manilai városvezetés tulajdonában lévő hely korábban látott már szebb napokat, de a sírok jó részének állapota máig kielégítő.

cemeterymanila

Fotók: Paul Shaffner, Richard Messenger, MessyNessyChic, Kevin, Stefan Krasowski

Ajánlott videó

Olvasói sztorik