Élet-Stílus

Ha megnézed ezt a videót, neked is ez a 9 éves kislány lesz a példaképed

Vajon ki az Amerikai Haditengerészet 24 órás akadályversenyének legfiatalabb résztvevője?

Egy 9 éves lány, Milla Bizzotto.

Milla pénteken teljesítette a versenyt, mindezt pedig azért, hogy felhívja a figyelmet az erőszak elleni küzdelemre. A kislány a verseny előtt 9 hónapig edzett, heti ötször, napi három órán át. Hogy miért is csinálta?

Hogy inspirálja az “iPad-generációt”. 

Nem akarom, hogy az emberek azért feladják, mert nem hisznek önmagukban

– mondta Milla, akit az iskolájában terrorizáltak, ezután döntött úgy az edzés mellett apjával és edzőjével. A lány apja hozzátette:

szerintem a Millát bántalmazó incidensnek már vége, anélkül, hogy fizikai beavatkozáshoz folyamodott volna. A külseje is teljesen más már, mióta tudja, hogyan védje meg önmagát. Rengeteg dolgon változtattam az életemben, csak hogy példa legyek számára, és mivel már ő is példaképpé vált más gyerekek szemében, ez egy sikeres küldetés volt.

Milla azonban nem most először indul ilyen versenyen. Tavaly egy spártai futáson indult apjával és nagymamájával együtt, akikkel kéz a kézben lépték át a célvonalat.

A kislány könnyeivel küzdve mesél az emlékeiről:

különleges pillanat volt átugrani a tűz felett úgy, hogy közben a nagymamám fogta a kezem.

Azt mondja, amiért edz, az nem más, mint amit egy-egy verseny végén érez.

Igen. Irány edzeni.

(CBS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik