Élet-Stílus

Letartóztatták, mert 14 éve nem vitt vissza egy kikölcsönzött videokazettát

A 37 éves James Meyers épp a lányát vitte iskolában, amikor az autópályán megállították a rendőrök. A férfi mikor félrehúzódott teljesen ledöbbent, hogy nemcsak a kissé törött hátsólámpája miatt állították meg a járőrök, hanem egy 2001-ben kikölcsönzött, de soha vissza nem vitt vígjáték miatt is. Meyers vesztét nem más, mint a Freddy Got Fingered, azaz a Eszement Freddy című film okozta.

Amikor elmondták a rendőrök, hogy miért kell bemennem a kapitányságra, azt hittem, hogy ez egy rossz vicc – emlékszik vissza Meyers az egyik helyi televíziónak. Akárhogy is, az eset sokkal viccesebb, mint maga a szóban forgó vígjáték, hiszen az Eszement Freddy csupán 4,5 csillagot kapott az IMDB-n, de több olyan díjat is besöpört, mint legrosszabb kép és forgatókönyv.

A rendőrök megengedték a férfinak, hogy elvigye a lányát az iskolába, de rögtön utána meg kellett jelennie a helyi kapitányságon, ahol azt hitte egy egyszerű bírsággal meg lehet majd úszni a komédiába illő sztorit. Meyers tévedett, hiszen a régóta vissza nem vitt kazetta már olyan szabálysértésnek minősült, ami miatt kénytelenek voltak rabosítani, sőt április 27-ére egy tárgyalási időpontot is kitűztek.

Ez az első alkalom, hogy bilincs kattant a csuklómon.

A Concordi rendőrség a letartóztatás hírét a Huffington Postnak is megerősítette. A hatóságok elmondták, hogy legyen bármilyen komolytalannak tűnő az ügy, ha van róla érvényes végzésük, akkor kötelességük intézkedni.

A filmnek a főszereplő-rendezője Tom Green azt nyilatkozta, hogy hallott az esetről és sajnálja ami történt, ezért felajánlotta, hogy kifizeti azt a 200 dolláros bírságot, amit a tárgyalástól függetlenül mindenképp ki kell fizetni Meyersnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik