Élet-Stílus

Megkínozta súlyos beteg fiát az anya – fél évre börtönbe megy

A ritka bőrbetegségben szenvedő gyereket hetekig allergia elleni szerekkel injekciózta.

A 26 éves Cincinnatiben élő nő, Jessica Valik tettéért, a maximálisan kiszabható, 180 napos börtönbüntetést kapta. A bíró az ítélethozatalkor elmondta, a büntetésnél figyelembe vette, hogy az állítólagos „terápia” komoly szenvedéseknek tette ki az amúgy is beteg kisfiút.

Valik neve egyébként korántsem ismeretlen az élelmes amerikai internetezők előtt. 2013-ban lett országszerte ismert, miután blogot indított ritka bőrbetegségben, epidermolízis bullózában szenvedő kisfiáról, akinek a rendellenesség miatt a bőre éppoly sérülékeny, mint a pillangó szárnya.

Jessica az online naplóban igyekezett részletesen beszámolni a kisfiú állapotáról, képeket posztolt és motiváló üzeneteket osztott meg. Egyúttal arra kérte az olvasókat adományokkal segítség gyermeke gyógyulását. A gyanú szerint Valik tavaly ősszel döntött úgy, hogy az orvosok beleegyezése nélkül, saját szakállára kezdi kezelni gyermekét.

Az ügyben indult nyomozás kiderítette, Jessica hetente több alkalommal Benadryl nevű allergia elleni szert injekciózott kisfia gyomorszondájába. Ügyvédje szerint azért, hogy csökkentse a kisfiú rendszeresen jelentkező, a betegségével járó viszketését. Csakhogy a szer a fiúnál vészes hasmenést, majd kiszáradást okozott. Az orvosok azután jelentették a nőt a hatóságoknál, hogy gyermeke kórházba került.

Miközben az anyát kitiltották a Cincinnati Gyermekkórházból, a kisfiút édesapja gondjaira bízták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik