Élet-Stílus

Mabel az első kutya, akinek nyitott szívműtét mentette meg az életét

Egy veleszületett szívrendellenesség miatt operálták a hároméves labradort.

Korábban még soha, egyetlen négylábún se hajtották végre azt az operációt, ami a közelmúltban megmentette Mabel, a hároméves labrador életét. A kutya gazdája, a leicestershire-i Meltonban élő Annabelle Meek azt mondja, tisztában volt azzal, hogy a beavatkozás úttörő jellegű, ennek ellenére vállalta a kockázatot azért, hogy ezzel meghosszabbíthassa imádott kutyája életét

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

A Daily Mail című brit bulvárlap beszámolójából kiderül, Mabelnek azért volt szüksége a ritka műtétre, mert egy veleszületett rendellenesség miatt összenőttek a szívbillentyűi. A rendellenesség miatt a vér így két aprócska nyíláson keresztül keringett a testében, amitől a kutya rendkívül fáradékony és levert volt, ráadásul fennállt a veszélye a szívmegállásnak is.

A hatórás nyitott szívműtétet végül a hatfieldi Royal Veterinary College kardiológus specialistája vállalta. Mabel a február 14-ei beavatkozás után rövid időre intenzív osztályra került, majd miután az állapota stabilizálódott, hazaengedték, hogy otthonában lábadozhasson. Csakhogy a kutya állapota nem sokkal ezután ismét romlani kezdett, így Mabel újra intenzív osztályra került.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

A 62 éves gazdi a Daily Mailnek elmondta, Mabel műtétje remekül sikerült, így most már otthon lábadozik. Mi több, épp ma volt az első napja, hogy sétálhatott egy nagyot a kertben.

„Könnyek szöktek a szemembe, mikor láttam, milyen boldogan szalad körbe”

-árulta el Annabelle, majd hozzátette, miután férje tragikus körülmények között meghalt egy autóbalesetben, fia pedig Skóciába költözött, kutyáján kívül nem maradt senki, akivel megoszthatná az életét.

„Mabel olyan számomra, mint egy gyerek. Nem éltem volna túl, ha elveszítem őt.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik