Élet-Stílus

“Isten okkal tartott életben” – túlélte a robbantást, most sorstársain segítene

Bobby Henline az iraki háborúban szerzett égési sérüléseket, most veterán sorstársai megélhetését szeretné biztosítani.

Henline 2007-ben esett áldozatul egy robbanásnak. A társai belehaltak, Bobby testfelületének pedig 38 százaléka megégett.

Csak arra emlékszem, hogy kávéztam aznap reggel. Minden más kiesett – meséli.

A 44 éves férfi hosszú és fájdalmas kezeléssorozat és több, mint 40 műtét után döntött úgy, hogy éttermet nyit. Szeretné a háláját kifejezni azzal, hogy csak hozzá hasonló veteránokat alkalmaz.

Szeretnék valamit visszaadni a közösségnek, és ez rendkívül jó mód erre. Ezáltal megmutathatom a poszttraumás stressztől szenvedő, megégett vagy megcsonkított társaimnak, hogy képesek lehetnek kitartani és túllépni mindezen. A hadseregben a lényeg mindig a példamutatás. Most próbálok én lenni az, akit mások követhetnek, és akinek elhihetik, hogy ez lehetséges

mondta Henline a People-nek.

Henline tervének megvalósításához pénzre van szükség, minimum 130 ezer dollárra. Ebből negyvenet már adományokból megszerzett a GoFundMe oldalán.

Isten okkal tartott életben. Szeretnék segíteni a többi veteránnak és módot nyújtani arra, hogy fenntartsák magukat és a családjukat.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik