Élet-Stílus

Elárverezik Lennon 11 éves korában írt levelét

 

Az összehajtott levélpapírra írt levelében Lennon megköszöni Harriet nevű nagynénjének a tőle kapott ajándékokat, köztük egy hajókról szóló könyvet – számolt be róla a BBC hírportálja. A köszönőlevelet nem sokkal 1951 karácsonya után kapta meg Lennon édesanyja, Julia húga.

Lennon a Beatles világsikere idején is gyakran írt családtagjainak és barátainak, a legkorábbi ismert levele ez a 11 éves korában papírra vetett pár sor, melyben arról számol be, mekkora örömmel olvassa a híres hajókról szóló könyvet.

A kisebb helyesírási hibákkal megírt levél így szól:

Kedves Harrie,

Köszönöm a könyvet, amit karácsonyra küldtél nekem, és a törölközőt, amin rajta van a nevem, azt hiszem, ez a legjobb törölköző, amit valaha láttam.

A könyv, amit küldtél, nagyon érdekes. Éppen a 18. oldal alján tartok. Híres hajókról szól, egy emberről, akit úgy hívtak, hogy Kidd kapitány, a kalóz. A második fejezetnél tartok, az első fejezet címe Győzelem, a második címe Mary Celeste.

Köszönöm a piros pulóvert is, amit küldtél nekem.

Boldog új évet kívánok neked.

Szeretettel, John

A levelet, mely korábban Harriet fia, David Birch tulajdonában volt, a TracksAuctions árverezi el online aukción, melyet április 3-án zárnak. Az árverésen mintegy 300 tárgyra lehet licitálni, köztük van egy lemezgyűjtemény is, mely korábban Lennoné volt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik