Élet-Stílus

„A gyermeked az enyémben él majd tovább”

Megható levelet írt az édesanya annak a nőnek, akinek kisfiától gyermeke új szívet kapott.

„Azt szeretném, ha tudnád, hogy még soha nem becsültünk dolgot annyira, mint azt az ajándékot, amit most tőletek kaptunk”

-kezdte levelét a 35 éves amerikai édesanya. Mindy Seay azután határozta el, hogy billentyűzetet ragad, és levelet ír, hogy kiderült, súlyos szívrendellenességgel született kisfiának megfelelő donort találtak az orvosok.

Kép forrása: Today
Kép forrása: Today

„Minden lehetséges érzést, amit csak érezni lehet, éreztem. Képtelen voltam odafigyelni arra, amit az orvos mondott, csak az járt a fejemben, hogy a kisfiam kapott egy második esélyt az életre.”

Mindy ezt már az amerikai Today hírmagazinnak nyilatkozta, miután a hálából írt levele felkerült a világhálóra, és szélvészgyorsasággal terjedni kezdett. Az asszony hozzátette, mikor közölték vele, hogy találtak egy donort, azonnal arra a családra gondolt, akik életük talán legszomorúbb pillanatait élik most át.

„Talán sosem tudjuk meg, kik is ők, de mindenképpen tudniuk kell, hogy életünk végéig hálásak leszünk nekik. Ezért írtam a blogot”

-magyarázza Mindy. Íme az asszony teljes levele:

Today is a good day. We’ve been moved down the hall where the less critical patients stay. Lincoln is off the high flow…

Posted by Lincoln’s Heart Journey on Wednesday, February 24, 2016

„Mindennél jobban becsülni fogom ezt a szívet. Úgy vigyázok rá és gondoskodok róla, ahogy még semmiről. Talán sosem tudjuk meg, kitől kaptuk ezt az ajándékot, de tudnotok kell, hogy egy életre a szívünkbe zártunk benneteket. A gyermekeink sorsa örökre eggyéforrt, mikor a szív, ami a Te méhedben fejlődött, annak a gyermeknek a testébe került, ami bennem növekedett. A gyermeked az én gyermekemben él tovább.

Eszembe jutsz majd, ha a fiam játék közben megsérül. Mikor a térdét kötözöm. Amikor a szívverését hallgatom, Rád gondolok majd. Rád és a gyönyörű gyermekedre. Becsülni, védelmezni és óvni fogom ezt az ajándékot, ígérem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik