Élet-Stílus

Dániában külön bolt nyílt lejárt élelmiszereknek

Méghozzá azért, hogy megállítsák a fölösleges ételpazarlást.

Ez nem valami okos marketingfogás, a dolog pontosan az aminek elsőre is hallatszik. A Koppenhágában nemrég megnyílt WeeFood-ban csak és kizárólag lejárt, vagy hamarosan lejáró szavatossági idővel rendelkező ételek kaphatók. A bolt árai nevetségesek alacsonyak, többek között így próbálják ösztönözni a fogyasztást. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Eva Kjar Hansen, a dán étel -és környezetvédelmi miniszter is, aki elmondta, hogy

Nevetséges, hogy mennyi ételt pazarolunk el. Ezzel nemcsak rengeteg pénzt dobunk ki az alblakon, hanem a környezetet is szennyezzük. A WeeFoodhoz hasonló boltok segíthetnek, hogy megállítsuk ezt a fölösleges pocséklást.

Nem ez az első eset, hogy Dánia megpróbálta megállítani a pazarlást. Hansen intézkedéseinek köszönhetően az elmúlt öt évben több mint 25%-kal csökkent a fölöslegesen kidobott élelmiszerek aránya az országban. A felmérések szerint a pazarlás még így is hatalmas, mivel évente még mindig 700 ezer tonna ételt dobnak ki fölöslegesen.

A WeeFood kínálatában szinte minden megtalálható. Van a boltban gyümölcs, zöldség és pékáru, sőt még a szavatossági szempontból kényesnek mondható hús, valamint tejtermékek is kaphatók. Az egyetlen különbség egy átlagos szupermarkethez képest az, hogy a WeeFood csak olyan termékeket árul, amelyek egyébként a kukában végeznék.

Kép: WeeFood

A boltban természetesen csak olyan dolgokat árulnak, amelyek nem veszélyesek az egészségre. Ide kerülnek azok az ételek is, amelyek sérültek, rossz a csomagolásuk, vagy nem túl szépek, de attól még fogyasztható állapotban vannak. A vásárlók itt akár féláron is beszerezhetik a vasárnapi ebédhez a hozzávalókat, mivel minden az eredeti ár töredékéért kapható.

Az már csak hab a tortán, hogy WeeFoodnál dolgozók nagy része önkéntes, így az összes bevétel jótékony célra megy. Ha az akció sikeresnek bizonyul, akkor a boltból hamarosan akár országos boltlánc is lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik