Élet-Stílus

Tizenhárom vonat gázolta el az egyéves kutyát – túlélte

Loki elveszítette az egyik szemét, a hátsó lábát és a farkát is, de nem adta fel. Néhány napja hazamehetett.

És ez nem akármekkora dolog. Az ugyanis, hogy a 14 hónapos keverék kutya túléli a vele történteket, sokáig azután sem volt biztos, hogy állatorvoshoz került. “Mikor aznap hazaértem a munkából és Loki nem várt az udvaron, már tudtam, hogy valami nagy baj történt” – idézi fel a történteket a kutya gazdája, Ryan Rossi.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

Az idahói férfi elmondta, hiába indult azonnal kutyája keresésére, nem járt sikerrel, ezért döntött úgy, hogy az interneten kéri ismerősei segítségét. “Néhány órával később kaptam egy telefont, miszerint Lokit megtalálták a közeli vasúti sínek között. Rettenetes állapotban.” Rossi egy perccel később már úton volt a közeli állatorvosi klinikára és elmondása szerint egész úton azon gondolkozott, kedvenc vajon túléli-e a szerzett sérüléseket.

“Amikor beléptem Lokihoz, az első, amit megláttam, a rengeteg vér volt. El se tudtam képzelni, hogy a kutyám túlélheti ezt. Aztán, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, Loki felemelte a fejét és rámnézett. Fájdalom volt a tekintetében, meg elszántság. Tudtam, hogy nem adja fel, ezért ott és akkor megígértem neki, hogy én is harcolni fogok érte.”

Rossi elmondta, Loki az első gázolás következtében elveszítette az egyik hátsó lábát, a farkát és a bal szemét. Hozzátette, az állatorvos szerint csak azért maradhatott életben, mert alacsony termetű, így a többi vonat, ami a megtalálásáig áthajtott a teste felett, nem okozott további sérüléseket. A gazdi elárulta azt is, kutyája már otthon lábadozik és napról napra egyre többet mozog.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

 

“Hihetetlen, hogy újra itt van velünk, igazi csoda.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik