Élet-Stílus

Jószívű tűzoltónak köszönheti életét az izomsorvadásban szenvedő fiú

Ha nem rendezte volna a család villanyszámla tartozását, Stone-éknak nem lett volna áramuk, hogy működtessék fiuk lélegeztetőgépét.

Rettenetesen nehéz helyzetbe került egy michigani család, miután két, izomsorvadásban szenvedő gyermekük orvosi költségei szinte minden pénzüket felemésztette. A 49 éves Christy Stone az ABC Newsnak beszélt kétségbeejtő helyzetükről. Elmondta, férjével akármennyit dolgoztak is, képtelenek voltak előteremteni annyi pénzt, amivel a szükséges orvosi ellátást, a gyógyszereket és az otthonuk számláit egyszerre fizetni tudták volna.

Mivel elmaradtak a számlákkal és 1000 dolláros villanyszámla tartozást halmoztak fel, a hatóságok a hét végén kikapcsolták az otthonukban az áramot. A kétségbeesett édesanya azonnal tárcsázta a 911-et, pontosan tudta ugyanis, hogy áram nélkül a legidősebb gyermekét életben tartó lélegeztetőgép sem működik sokáig. “Tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy az akkumulátor se bírja végtelenségig, de arra a segítségre, amit kaptunk, álmomban se mertem gondolni” – mondja a nő.
A helyszínre vezényelt 35 éves tűzoltó, Ryan McCuen ugyanis rendkívüli dolgot tett. Túl azon, hogy segített kórházba vinni a 18 éves Troyt, gondoskodott arról is, hogy a Stone-család otthonába minél hamarabb visszakapcsolják az áramot. “Hallgattam ezt a megtört édesanyát, ahogy a tartozásaikról beszél, és arról, hogyan emésztette fel a két gyermek betegsége szinte minden pénzüket az évek során, és pontosan tudtam, hogy segíteni akarok” – nyilatkozta Ryan, majd hozzátette, még aznap kifizette az 1000 dolláros tartozást.

Szerencsére az áramot alig 20 perccel a számla rendezése után vissza is kapcsolták, így Troynak, akinek súlyos izomsorvadása miatt létszükséglet a lélegeztetőgép, ezúttal nem kellett több éjszakát is a kórházban töltenie. “Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok azért, amit Ryan értünk tett” – nyilatkozta Christy, majd hozzátette, mikor először hallotta, mire készült a tűzoltó, egyszerűen a nyakába ugrott. “Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki máshogy a hálámat.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik