Élet-Stílus

Bocsánatot kértek a vakvezető kutya elrablói

Visszaadták, és még üzenetet is írtak.

Bocsánatkérő levél kíséretében másfél nap után visszavitték azt a vakvezető labradort, amelyet az utcán fényes nappal loptak el Pekingben – nem kis felháborodást keltve a kínai közösségi médiában.

A Beijing News beszámolója szerint a biztonsági kamera felvételén jól kivehető volt, amint egy furgon Peking külvárosában, Sunji kerületben megközelíti a labrador retriever fajtájú kutyát, majd beemelik az autóba az állatot. Mint utóbb kiderült,

Csiaocsiao egy vak masszőr, a 47 éves Tien Feng-po hűséges társa volt

az elmúlt hat év során, de néha kisebb sétákat tett kísérettel a masszázsklinika szomszédságában. A 7 éves fekete Csiaocsiao gazdáját annyira megrázták a történtek, hogy ezt követően alig evett és aludt. Úgy érezte, amióta közeli barátja eltűnt, nehéz súly nehezedett a mellkasára.

A tolvajok úgy tűnik, engedtek a közösségi média nyomásának, és 35 órával később elengedték az állatot ugyanott, a klinika ajtajára pedig egy kézzel írt üzenetet ragasztottak:

Kérjük, bocsásson meg!”

Tien beszámolója szerint az állat fáradt volt ugyan, de sértetlenül úszta meg a kalandot.

Csiaocsiao egyike a mindössze 10 regisztrált pekingi vakvezető kutyának. Az országban az északkelet-kínai Talien város kutyakiképző központja szerint körülbelül 100 vakvezető kutya lehet szolgálatban. Jelenleg további 80 kiképzése folyik, és hamarosan 20 kutyakölyköt iratnak be a tanfolyamokra.

A több mint 20 milliós kínai fővárosban sokáig tilos volt nagytestű kutyákat tartani, és 2007-ben országos hír volt, amikor egy Lucky nevű vakvezető kutya elsőként engedélyt kapott a rendőrségtől arra, hogy gazdájával és egy másik kísérővel részt vehessen a városi közlekedésben. A pekingi utcákon, közterületeken hivatalosan 2012-től lehetnek ott a segítőkutyák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik