Élet-Stílus

Influenza miatt halt meg egy 12 éves kislány

Alig egy héttel az első tünetek jelentkezése után, a kislány már nem élt. Mielőtt kórházba került, édesanyjával háromszor volt orvosnál.

„Még most sem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhet. A gyerekek nem halnak meg az influenzától”

– nyilatkozta az amerikai KIRO7 hírcsatornának a 12 éves Piper Lowery édesanyja, Pegy. Az asszony könnyek között hozzátette, hatodikos kislányán múlt hét elején jelentkeztek a betegség első tünetei. Azt mondja, először nem aggódott, biztos volt benne, hogy Piper szervezete elég erős ahhoz, hogy influenza elleni védőoltás nélkül is legyőzze a betegséget.

Csakhogy, amikor a kislány állapota nem hogy nem javult, de romlani kezdett, Pegy úgy döntött, orvoshoz viszi őt. Azt mondja, szerdán, csütörtökön és Piper kórházba kerülése előtt, pénteken is voltak orvosnál.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

„Szombatra nagyon legyengült és egyfolytában hasfájásra panaszkodott. Nem sokkal később vért hányt. Azonnal kocsiba ültettem és a kórházba vittem: a bejáratnál esett össze”

– idézte fel a megtört anya, majd elárulta, Piper két órával később halt meg. Pegy a hírcsatornának azt is elmondta, az orvosok szerint lánya halálát az okozta, hogy a vírus megtámadta a veséit.

„Azt mondták, ha korábban észreveszik a bajt, akkor sem tudtak volna segíteni rajta”

-mondta a nő, aki a riportereknek elárulta azt is, lányát valószínűleg a meglévő asztmája tette fogékonnyá a szövődményekre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik