Élet-Stílus

Hypót öntött újszülöttje szájába a kismama, mert pánikba esett

A 17 éves nő titkolta terhességét, ezért akart megszabadulni a kisfiútól.

Szerencsére a fiatal londoni nő nagynénje még épp időben érkezett ahhoz, hogy megakadályozza a fiatal anyukát abban, hogy komoly kárt tegyen az újszülöttben. A 17 éves londoni nő a bíróság előtt elmondta, mivel hónapokon át titkolta terhességét nemcsak a szülei, de az egész család elől, pánikba esett mikor a kicsi világra jött, ezért döntött úgy, hogy a hypó segítségével kioltja az életét.

A fiatal nőt, akinek nevét a folyamatban lévő eljárás miatt nem hozták nyilvánosságra, először emberölési kísérlet gyanújával vették őrizetbe. Később ezt a vallomása, valamint a pszichológusi vizsgálata után, kiskorú kárára elkövetett erőszakra és gyermekbántalmazásra módosították.

Az anya egyébként vallomásában azzal védekezett, hogy csupán néhány csepp hypó került gyermeke szájába. Azelőtt ugyanis, hogy nagyobb adag maró folyadékot öntött volna le a torkán, észbe kapott és rájött, hogy mire készül. Ezt az orvosszakértők is megerősítették, akik a kórházba kerülése után, főleg a kisfiú szája körül találtak égési sérüléseket, a torkában nem. Ebből arra következtettek, hogy a gyerek valószínűleg nem ivott a folyadékból.

Az anya ugyanakkor beismerte, ha akkor, abban a pillanatban nem lép be nagynénje, nem tudja, mit művelt volna a gyermekkel. Ezt a pszichológusok azzal magyarázták, hogy a fiatal nő a szülést követően stresszes állapotban volt, nem tudott józanul gondolkodni, mert halálosan rettegett attól, milyen következményekkel járhat, ha kiderül a titka. Ezt a tárgyalás során enyhítő körülményként igyekeznek majd bemutatni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik