Élet-Stílus

Híres lett a kakasherénk

Elalélt Budapesttől az ír gasztrotévés.

Donal Skehan, a Dublinban élő népszerű gasztroszakíró, fotós és tévés Budapesten járt. Mármint nem turistaként; még nyáron készített felvételeket tíz európai városban, és Angliában a Food Network csatornán most mutatták be a sorozat első részét, amely – mily’ megtisztelő! – fővárosunkról szólt.

A Follow Donal című új műsor hőse – akinek egyébként 133 ezer követője van a Facebookon – láthatóan élvezte a budapesti látogatást.

 „Talán Európa legszebb városa”

– így nyilatkozik fővárosunkról; pedig úgy tűnik, igen csúnya időt fogott ki. Megnézte a kötelezően kipipálandó látványosságokat, csobbant egyet a Gellértben, kocsikázott a belvárosban egy Trabanttal – de azért ezeknél korszerűbb programokon is részt vett.

Ami az evős programokat illeti: tesztelte a magyarosch kínálat jelentős részét, például egyből első nap evett gulyást (ami inkább pörköltnek tűnt), majd töltött libanyakat nézegetett egy zsidó étteremben, megkóstolta Raj Ráchel flódniját, valamint bepillantást nyert a kézműves cukorka készítésének folyamatába.

A lángost „általában bulizás után elfogyasztandó” ételként aposztrofálta, de a lényeg, hogy rettentően ízlett neki; a kakasherét pedig egy gasztrofesztiválon kóstolta meg, a biztonság kedvéért pálinkával megtámogatva. A pesti kaland kiemelt pillanataiból készült egy ízelítő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik