Élet-Stílus

Ügyesen fenyegetett a szakszervezeti szövetség Izraelben, a kormány kötélnek állt

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 12. 23. 10:50

Megállapodott a béremelésről az izraeli pénzügyminisztérium és a legnagyobb izraeli szakszervezeti szövetség (Histadrut), így az utolsó pillanatban, megkezdése előtt három órával lefújták az általános és határozatlan idejű sztrájkot. Több mint tizenkét órán át, szerda reggelig tárgyaltak a felek, míg végül abban egyeztek meg, hogy a következő három és fél évre elnyújtva átlagosan 7,5 százalékos béremelésben részesül a közszféra 450 ezer dolgozója, ami hét és fél milliárd sékelbe (mintegy ötszázmilliárd forintba) kerül majd az államkasszának.

Béremelési követelésének alátámasztására az izraeli szakszervezet szerdától általános országos sztrájkot hirdetett, amelyben részt vettek volna az állami hivatalok, a helyhatósági intézmények, az óvodák dolgozói, az általános és középiskolák tanárai, az egyetemek egy része, a légi alkalmazottak és a közlekedési dolgozók is, így gyakorlatilag teljesen megbénult volna az ország. A dolgozók képviselői eredetileg tizenegy százalékos növelést kértek, a pénzügyi tárca pedig differenciáltan elosztott három-hét százalékról indult a tárgyalásokon. A kormány a differenciálással a társadalmi különbségek, a kisebb és a nagyobb fizetésűek közötti különbségek csökkentését célozta meg.

Arányos emelést kapnak

A megállapodás alapján Izrael történetében először nem egységesen, hanem fizetésük arányában eltérő módon kapnak béremelést a dolgozók. Ez azt jelenti, hogy a helyi átlagfizetésnek dupláját kereső, monopolhelyzetben lévő ágazatok munkavállalói, például a kikötői dolgozók és az áramszolgáltató vállalat alkalmazottai kisebb mértékben részesülnek a fizetésemelésből mint az eleve csekélyebb keresetű közalkalmazottak, köztük a pedagógusok és az állami hivatalok dolgozói, akik ezúttal nagyobb arányú emelésnek örülhetnek.

Az alacsony fizetésű közalkalmazottak a béremelésen kívül egyszeri rendkívüli juttatást is kapnak: a kétezer sékeles (mintegy 135 ezer forintos) béren kívüli juttatást két részletben vehetik fel, egyik felét a jövő hónapban, a másikat pedig 2017 januárjában. A megállapodás végleges, írott formája tíz napon belül készül el. Legutóbb 2010 novemberében volt általános béremelés Izraelben, amikor három és fél éves időszakra elnyújtva egységesen 6,25 százalékot emeltek mindenkinek, és szintén egyszeri, kétezer sékeles juttatást kaptak a közalkalmazottak.

 

 

 

 

 

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.