Élet-Stílus

És azt ismerik, hogy a pap, a rabbi és az imám házat épít?

Három egyház – egy házban. Keresztény-muszlim-zsidó vallási központ épülhet Berlinben.

Nem, a cím ellenére ez nem valami hülye vicc, nagyon is komoly projekt. Berlinben három vallás képviselője, Tovia Ben Chorin rabbi, Gregor Hohberg katolikus pap és Kadir Sanci imám (valamint bizonyára még rajtuk kívül néhány ember) azon munkálkodik, hogy House of One néven létrehozzanak egy közös imaházat, amelyben helyet kapna egy zsinagóga, egy katolikus templom és egy mecset.

Ahogy a lenti videóból kiderül, céljuk nemcsak az, hogy megmutassák, Berlin multikulturális város (hopp, ott ez nem szitokszó?!), hanem hogy ez a gondolat világszerte elterjedjen, és másutt is közös imaházak épüljenek.

Az egyetlen bökkenő, hogy az építkezéshez szükség lenne 43,5 millió euróra. Reménykedésre adhat viszont okot, hogy a költségekre indított gyűjtésben már több mint 1 millió euró összejött – 1500 ember jóvoltából.

A szükséges források beáramlásához komoly támogatást nyújthat a három főszereplőt bemutató videó, amelyet csak az Al Jazeera Facebook-oldalán már több mint három és fél milliószor megnéztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik