Élet-Stílus

Szteroidok miatt kapott rákot a megszállott testépítő – meghalt

A 39 éves férfi az anabolikus szteroidok mellett, éveken át napi 10 ezer kalóriát és 8 energiaitalt fogyasztott.

Dean Wharmby először 2010-ben lett annyira rosszul, hogy orvoshoz kellett mennie. Nem hitte, hogy komoly baja van, de a hasfájásai annyira kínzóak voltak, hogy jobbnak látta, ha megmutatja magát egy orvosnak. Néhány vizsgálattal később kiderült, a tüneteket 39 éves brit férfi máján sok apró, rosszindulatú elváltozás okozza.

“Mikor megkezdték a gyógykezelését, az orvosa figyelmeztette is, hogy ha nem hagyja abba a szteroidok szedését, annak beláthatatlan következményei lesznek”

-idézte fel a történteket a férfi halála ügyében indult meghallgatáson barátnője, Charlotte Rigby. A fiatal nő hozzátette, mikor 2010-ben összejött Deannel, gyanította, hogy a férfi nem kizárólag az edzőteremben töltött időnek köszönheti az izmait, de nem akarta szóba hozni a dolgot. Azt mondja, akkor még nem merte, a férfit ráadásul az egész város hatalmas izmairól ismerte.

testépítés

Charlotte végül a férfi orvosi vizsgálatait követően tette szóva a szteroidot. Dean azzal védekezett, hogy az edzőteremben szinte mindenki él a szerrel, ami nem csak, hogy fokozza a fehérjeszintézist, de segíti az izomtömeg és az izomerő növekedését is. Ezzel együtt megígérte Charlotte-nak, hogy leszokik a szerről és a gyógyulása érdekében a természetes gyógymódok és a reiki felé fordult.

A pár nem sokkal később Dean’s Journey címmel létrehozott egy Facebook oldalt, ahol az egykori testépítő rajongóival, barátaival és rokonaival osztották meg a gyógyulási folyamatot. Sajnos öt évvel a diagnózisát követően, Dean betegségéről kiderült, gyógyíthatatlan: 2015. júliusában hospice házba került, ahol két héttel később meghalt.

Kép forrása: mirror.co.uk
Kép forrása: mirror.co.uk

A férfi boncolását végző patológus, dr. Lisa Hashmi a meghallgatáson elmondta, Dean halálát minden kétséget kizáróan a túlzott szteroidfogyasztás és az ennek következtében kialakuló májkárosodás, valamint májrák okozta. A szakember óvva int attól mindenkit, hogy a brit fiatalember példáját kövesse:

“Arra biztatnám az anabolikus szteroidok használóit és túlhasználóit, jól gondolják meg, mit kockáztatnak azzal, ha mértéktelenül fogyasztják ezt a szert. Gondolkodjanak el azon, vajon megéri-e, hogy adott esetben az életükkel fizessenek ezért a szenvedélyükért.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik