Élet-Stílus

Kiderítették, miért jár hülyén Putyin

Semmi baja az egészségének, csak így képezték ki.

Korábban Parkinson-kórt vagy stroke-ot gyanítottak Vlagyimir Putyin furcsa járása mögött, de most kiderült, hogy inkább a KGB-s kiképzésnek lehet köze hozzá. A British Medical Journal brit orvosi szaklap a humorosabb témákat felvonultató év végi számában közölte egy nemzetközi tudóscsoport kutatási eredményeit. A mozgási rendellenességekkel foglalkozó szakértők arra lettek figyelmesek, hogy Dmitrij Medvegyev miniszterelnök, Anatolij Szergyukov védelmi miniszter, Szergej Ivanov, az elnöki hivatal vezetője és Anatolij Szidorov hadseregparancsnok az államfőhöz hasonlóan, leengedve maga mellett tartott jobb kézzel jár.

Azt a kutatók nem tartották túl valószínűnek, hogy mindannyian korai Parkinson-kórtól szenvednének, ezért más magyarázatokat kerestek. „Putyinnak egyébként remek motorikus képességei vannak, a kézírása gyors, nincs remegésre utaló nyom, fekete öves dzsúdós és kiváló úszó, a súlyemeléssel sincsenek gondjai” – állapítja meg a tanulmány.

A tudósok viszont kutatás közben hozzájutottak egy KGB-kiképzéshez összeállított segédanyaghoz, amely részletesen leírja, hogyan kell az ügynököknek a terepen mozogniuk. Különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy járás közben is a lehető leggyorsabban elő tudják rántani fegyverüket, ezért a kiképzés során nevelték beléjük ezt a testtartást.

Az öt vizsgált személy közül ugyanakkor Medvegyev nem volt KGB-s: őt politikusi felkészítése során trenírozhatták arra, hogy megjelenésében, mozgásában, beszédében az államfőt kövesse. (IBTimes)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik